[Baloldali menü +/-]
[Jobboldali menü +/-]

Amire büszke vagyok

Büszke vagyok arra, hogy Erzsébetvárosban olyan emberek laknak, akik szeretik a kerületüket. Az Erzsébetvárosiak akarnak tenni lakóhelyükért és ennek érdekében az elmúlt években Partnerként tudtunk együttműködni.
Köszönöm, hogy Partnerként tudunk együttműködni a problémák megoldásában és partnerként tudunk együttműködni a problémák megtalálásában és megvitatásában, mert azért még van mit tenni!

Erzsébetvárosban ötödére esett vissza a bűnözés. 2002-ben választókörzetem a kerület legrosszabb bűnözési statisztikájával állt az első helyen. Mára az egyik legbiztonságosabb körzete Erzsébetvárosnak.
Büszke vagyok arra, hogy az itt élők partnerek abban, hogy az utcai bűnözés visszaszorulása után jelentkező új bűnözési formára felhívták figyelmemet. A társasházakba beszoruló bűncselekmények orvoslására rendelkezésre áll a távfelügyeleti rendszer bevezetése, ami a megelőzésben és megtörtént bűncselekmények felderítésében nyújt segítséget.

Erzsébetváros Önkormányzata nagy figyelmet fordít közterületeink tisztaságára és állapotára. Választókörzetemben az elmúlt években - a rendszeres önkormányzati és fővárosi utcatakarításokon felül – évente egy, 2008 óta évente két alkalommal szerveztem választókörzeti takarítást. Büszke vagyok arra, hogy a választókörzeti takarítások alkalmával sok lakó eljött és segített a munkában. Érezhető és látható a változás, a lakóhelyünk iránti felelősség érzet növekedése. A közelben működő két iskola, a Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola és a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium látva a lakóssággal együtt végzett munka eredményét felajánlották közreműködésüket.

Választókörzetemben található Szenes Hanna park (régi nevén Jósika park) megújítását ugyancsak az itt lakókkal együtt kezdtük meg a Jósika utca 22. szám alatt felépített új lakóház átadását követően. A park megújításában, virágültetésben a lakókon kívül részt vettek a Dob utcai és a Janikovszky Iskola diákjai és szüleik is.

Javaslatomra 2009-ben átadásra került az első „Gondolatok köve” köztéri alkotás, amely a park névadójának Szenes Hannának állít emléket. Büszke vagyok arra, hogy ez a civil szféra és a politika sikeres együttműködésének egyik példája. Külön köszönet ezért Kaczvinszky Barbarának.

Felújításra került a Rózsa utca – Jósika utca és Király utca közötti szakasza is. Megújult a Király utca Erzsébet krt. és Rottenbiller utca közötti szakasza és új aszfaltszőnyeget kapott az Izabella utca, Rottenbiller utca és a Jósika utca is.

A választókörzetemben található lakóházak 160 millió forint felújítási támogatásban részesültek az évente kiírt Társasház-felújítási pályázaton! A mintegy 60 pályázó társasházból tucatnyi ház kapott új homlokzatot, sok lakóházban sikerült megszüntetni a ház valamilyen szerkezeti építészeti problémáját – pl. tető, függőfolyosó, kémény -, elektromos, víz-csatorna és gázvezetékek kerültek felújításra és szépültek meg a kapubejárók.

Másfélévnyi türelmes várakozást követően vehették birtokba nyugdíjasaink a Király utcai kibővített és teljesen felújított, képviselői munkámban külön figyelmet kapott „Nyugdíjas klubot”.

Büszke vagyok arra is, hogy a Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskolával együttműködésben sikerült több problémát az Iskola, az Önkormányzat, a vállalkozók, a civil szféra és a politika együttműködésével megoldani. A Dobsuli évek óta részesül kerületi és nem kerületi vállalkozók által odautalt fejlesztési célú Szakképzési hozzájárulásból. Megújítottuk és átadtuk az iskola Európai Uniós udvarát, a migráns gyermekek és az angol képzés tantermét. Javaslatomra évek óta megrendezésre kerül a „Minden gyermek valamiben jó” tanulmányi verseny, 2010-ben második alkalommal kerül majd átadásra az „Arany Dob” díj valamelyik pedagógusnak a gyermekek és az iskolaszék szavazata alapján. Gurmai Zita EU parlamenti képviselővel együtt évente meghirdetjük az Európai Uniós vetélkedőt, aminek nyertesei 3 napos brüsszeli útban részesülnek, meglátogatva többek között az Európai Parlamentet is.

Büszke vagyok arra, hogy választókörzetemben lakik Erzsébetváros egyik Díszpolgára, sokunk gyermekkorát bearanyozó Kemény Henrik bábművész. Köszönöm a barátságát.

És büszke vagyok arra is, hogy ebben a választókörzetben számos, a szakmájában híres mesterember, művész, pedagógus, zenész és közéleti ember lakik, akinek szintén köszönöm a barátságát.

Erzsébetváros állampolgárai érdekében Ádler György független, Fedrid Gábor mszp képviselő társaimmal közös módosító indítványt adtunk be az Erzsébetvárosi parkolási rendelettel kapcsolatos előterjesztéshez 2009. december 14-én.
A módosító indítványuk a Fővárosi parkolási rendelettel kapcsolatban hozott Alkotmánybírósági döntést figyelembe véve javaslatot tett az átmeneti időszak alatti helyi jogszabályrendezésre.
A Képviselőtestület által elfogadott módosítás lehetővé teszi, hogy a kerületben a korábbi parkolási kerületi rendeletben foglaltak szerint járjon el az Önkormányzat.
A módosítás értelmében - többek között - felfüggesztették a lakosság számára kedvezőtlen két parkolási zóna alkalmazását, valamint több autóra is kiváltható legyen a kedvezményes parkolási engedély.