[Baloldali menü +/-]
[Jobboldali menü +/-]

Hírek, aktuális események

Nem ezt ígérték!

On: 2011 Okt. 16, Vasárnap 10:20 CEST 

Image Nyílt levél Erzsébetváros Képviselő-testülete fideszes többségének.


Több ezer erzsébetvárosi család kétségbeesve és felháborodva látta, hogy az önkormányzati bérlakások lakbérét októbertől akár 100 %-al is emelték. A megemelt összeget néhány napon belül be is kell fizetniük. Önök nem ezt ígérték az Erzsébetváros újság 2011/15. számában! Ugyanis az Önök által „igazságos”-nak nevezett új lakbér-rendelettel Önök nemcsak az áfával, 25 %-al emelték a lakbéreket, hanem minden lakást azonnal a drágább, „költségelvű” kategóriába soroltak és ezen felül bevezettek újabb különdíjakat is. Az „igazságos”minősítésük –fideszről- magyarra fordítva– megszorítást, ellehetetlenítést jelent.
Mindez együtt, – változatlan, sokszor csökkenő jövedelem mellett – megoldhatatlan helyzet elé állította a bérlők többségét. A szociális bérlakásokban lakó nehéz sorsú családok éppen nehéz anyagi körülményeik miatt nem tudták megvenni bérlakásaikat, vagy kényszerültek szociális bérlakásokba költözni. Tovább nehezíti sorsukat az, hogy az előre kitöltött csekk azt sem teszi lehetővé, hogy legalább az eddigi lakbérüket be tudják fizetni, tehát automatikusan „nem fizető”-k lesznek.
Ezért felszólítjuk Vattamány Zsolt polgármestert, hogy minden bérlakásra állítsa vissza az eddigi besorolást, és azoknak vezessék be a drágább kategóriákat, akik nem jogosultak a szociális kedvezményre!
Felszólítjuk továbbá Vattamány Zsolt polgármestert, hogy szüntesse meg azt a fenyegetést, mely szerint, aki 60 napnál hosszabb ideig elmarad a lakbér fizetésével, azt automatikusan a drágább lakbér kategóriába sorolják büntetésként! Az elmaradók jelentős része ugyanis olyan szociális, anyagi problémával küzd, amelyek megoldásában a fenyegetés és büntetés helyett éppen az önkormányzatnak kellene segíteni.

Budapest, 2011. október 16.

Erzsébetváros 3400 családja nevében,

Dr. Kispál Tibor képviselő Gergely József képviselő
Nyomtatás

Image Brutális lakbéremelés, idegenforgalmi adó emelése a kerületben, továbbra sincs pályázat az önkormányzati bérlakásokra!
Összefoglalót a 2011. szeptember 23-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésről alább olvashat:

Nincs segítség, még a kerekes székesnek sem!

On: 2011 Jún 30, Csütörtök 12:10 CEST 

ImageErzsébetváros fideszes vezetése elutasította, cirkusznak minősítette Kelemen Károly rokkant nyugdíjas lakhatási problémájának megoldása érdekében beadott előterjesztésünket. A két hete ez ügyben elindított petíciót 784 aláírással átadásra került. Vattamány úr és frakciótársai a kerületi vezetés szociális érzékenységéről beszéltek! A petíciót aláíróknak köszönöm a támogatásukat Kelemen Úr nevében is, a petíció FOLYTATÓDIK!

Érthetetlen, pökhendi és arrogáns viselkedéssel söpörte le a polgármester Kelemen Károly kerekes székes rokkant nyugdíjas megsegítése érdekében benyújtott előterjesztésünket. A napirendi módosítónk indoklása végén átadásra került a „Kerekes székes se legyen hajléktalan” címmel kezdeményezett petíció, melyet 784-an írtak alá. Ez sem volt elég érv arra, hogy más döntés szülessen, hiszen a polgármester több más jelző mellett cirkusznak minősítette.

Szégyenletes és nehezen megmagyarázható, hogy a polgármester zaftos minősítgetések és jogi csűrcsavarok keresgélése helyett:
1. Miért nem fogadta be az előterjesztést,
2. miért nem nyújtott be ahhoz a szerinte megfelelő megfogalmazású módosító indítványt,
3. vagy, ha az első kettő megoldást sem tartja megfelelőnek, miért nem nyújtott be saját maga egy előterjesztést az ügy megoldás érdekében? – tettem fel a kérdést a polgármesternek.

Érthetetlen, hogy a kérdésekre nem válaszolt, helyette arról beszélt, hogy az előző vezetés eltékozolta a kerület lakásvagyonát.
Arcpirító a képviselő-testületet és a kerület lakosait félrevezető válasza, miután a 40. számú napirendi pontban Benedek Zsolt fideszes bizottsági elnök úr a „Lakások bérbeadási jogcímeire vonatkozó 2011. évi keretszámok módosítása” címmel beadott előterjesztésében az éppen 143 üres (!) önkormányzati bérlakás állományból 50 liciten való értékesítésére tett javaslatot.

1. Ha akarná Vattamány úr megoldani a krízis helyzetbe jutottak helyzetét, megtehetné, hiszen nincs eltékozolva a lakásállomány.
2. Ha valóban szociálisan érzékeny volna a jelenlegi kerületvezetés kiírhatta volna a pályázatot, amivel Kelemen úr kerekes székes rokkant nyugdíjas ügye is nyugvópontra kerülhetett volna. Nem tette meg. És nem tették (nem tehették?) meg sem alpolgármesterei, sem pedig a fideszes frakció egyetlen képviselője sem, hogy valamilyen megoldást indítványoz. Ezzel szemben jogi csűrcsavarásokkal, mellébeszéléssel, félrevezető és minősítgető gyalázkodással kielégülve söpörték le az asztalról a problémát.

A petíció folytatódik, hiszen nehezen fogható fel az, hogy egy fizikálisan ép ember számára is mit jelent a gyötrelmes a hajléktalanság, hát még egy kerekes székbe kényszerült, lábát vesztett embertársunk számára mit jelenthet!

Hírek, kommentek:
http://nepszava.com/2011/06/magyarorszag/erzsebetvarosban-jogserto-embersegesnek-lenni.html(external link)
http://nol.hu/belfold/_szocialisan_erzeketlen_a_viikerulet_fideszes_polgarmestere_(external link)
http://mszp.hu/hirek/erzsebetvaros_jogserto_lenne_az_emberseg(external link)

A petíció és kísérő levele alább olvasható:

Szegfű újság 2

On: 2011 Jún 28, Kedd 10:40 CEST 
Kedves Olvasó!

A Szegfű elsősorban itt, a www.mszp007.hu-n(external link) érhető el, de a hagyományos papír alakot kedvelő olvasók végiglapozhatják a Lakossági Piros Pontban is, a Dob utca 65. szám alatt. Reméljük, hogy ezzel a kiadványunkkal segítünk Erzsébetvárosban történtekről bővebben tájékozódni és más színes rovatunkkal érdekes információkhoz juttatni.

Az online újság ezen a címen itt is olvasható:
http://mszp007.hu/modules.php?name=Content&pa=showpage&pid=127(external link)
Nyomtatás

Törvénytelen lenne segíteni?

On: 2011 Jún 26, Vasárnap 09:31 CEST 
Nyílt levél

Vattamány Zsolt Erzsébetváros polgármesteréhez


Tisztelt Polgármester Úr!

2011. június 21-én „Javaslat a krízishelyzetben élők lakásproblémájának megoldására” címmel előterjesztést nyújtottunk be Önhöz, hogy Erzsébetváros önkormányzata a kritikus helyzetben lévők számára indítsa újra a korábbi szociális lakáspályázati programot.

Előterjesztésünkben kértük, hogy egy kerekes székes erzsébetvárosi lakos részére, aki betegsége miatt elveszítette az egyik lábát, ezzel együtt munkáját, majd fizetésképtelensége miatt elveszítette lakását is szociális bérlakással segítsenek krízishelyzetén. Tettük ezt azért, mert Kelemen Károly miután hiába próbálkozott, hogy önmaga oldja meg a helyzetet, levélben fordult Önhöz. Ön nem segített, egyetlen lépést sem tett annak érdekében, hogy egy lábát veszített kerekes székes embertársunk ne az utcán folytassa életét. Ön, Polgármester úr, októberi hatalomra kerülése óta nem intézkedett szociális lakáspályázat kiírásáról, amivel a krízis helyzetbe jutott erzsébetvárosi lakosoknak segíthetnénk lakhatási problémájukon.

Ön, 2011. június 24-én kelt kétmondatos levelében, jegyzőjére hivatkozva, arról tájékoztatott minket, hogy előterjesztésünket nem fogadja be, mert a „határozati javaslatok jogsértő döntést eredményeznének”.

Tisztelt Polgármester Úr!

Törvénytelen-e önhibáján kívül nincstelenné vált embertársainkon segíteni?
Törvénytelen-e, ha Erzsébetváros Önkormányzata az önhibáján kívül krízis helyzetbe sodródott lakójának lakhatási problémáján segít?
Törvénytelen-e, hogy egy önkormányzati képviselő előterjesztésben kéri a testületet a probléma megoldására?
Törvénytelen-e, hogy felkérjük a Polgármestert, éljen jogszabály adta segítő lehetőségével?

Van-e fontosabb feladata egy önkormányzatnak, van-e fontosabb kötelessége egy képviselőnek, mint Erzsébetváros lakóinak életbevágó problémáinak megoldását segíteni?

Budapest, 2011. június 26.

Üdvözlettel,

Dr. Kispál Tibor és Gergely József
önkormányzati képviselők

Nyomtatás

Testületi Hírek 18 – Terepjáró 5 millióért

On: 2011 Jún 17, Péntek 21:17 CEST 

ImageErzsébetváros fideszes vezetése az Esélyek Házától 10 milliót elvont és ebből 5 és fél milliót terepjáró beszerzésre költ Polgárvédelmi fejlesztés álcaruhába öltöztetve. Az iskolabezárásokat követően mégsem felelőtlen javaslat a két újjá szervezett iskola pedagógiai programja és megújított SZMSZ-e. Fideszes képviselők által alapított Egyesület kap támogatást. „Egészséges Erzsébetvárosért” díjat Dr. Mikó István háziorvos kapta – Gratulálunk a díjazottnak!

Összefoglalót a 2011. június 16-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésről alább olvashat:

Kerekes székes embertársunk se legyen hajléktalan!

On: 2011 Jún 16, Csütörtök 12:06 CEST 
Image
Június végén az utcára kerülhet Erzsébetvárosban egy kerekes székes embertársunk, Kelemen Károly. Önhibáján kívül került ebbe a méltatlan helyzetbe, hiszen egyszerre áldozata a bürokráciának és a hitelcsapdának. Néhány évvel ezelőtt hitelt vett fel, hogy 44 nm-es önkormányzati bérlakását megvásárolhassa. A törlesztő részleteket becsületesen fizette, egészen addig, amíg betegsége miatt lábát amputálták. Egy év kellett ahhoz, hogy rokkant nyugdíjassá nyilvánítsák, munkáját elvesztette és ez alatt jövedelme sem volt. Az adóság spirál aljára került, lakása mára a banké. Az 57 éves Károly, hogy megélhessen, dolgozik, és aktív tagja Erzsébetváros közösségének. Az önkormányzathoz fordult segítségért, egy szociális bérlakás kiutalását kérve, hogy július 1-től ne az utcán folytassa életét. Érdemi választ nem kapott.

A petíciót aláírók kérik Erzsébetváros Önkormányzatát, hogy az 50 éve a kerületben élő Kelemen Károly méltányosságból kapjon egy önkormányzati bérlakást.

Kérem, szánjon 2 percet az életéből arra, hogy az alábbi honlapon a petíciót aláírja és támogatja Kelemen Károly kérését!
http://www.peticiok.com/kerekes_szekes_embertarsunk_se_legyen_hajlektalan(external link)

Köszönöm!

Dr.Kispál Tibor önkormányzati képviselő
Nyomtatás

ImageErzsébetváros fideszes vezetése az Esélyek Házától 10 milliót elvont és ebből 5 és fél milliót gépjárműbeszerzésre költ Polgárvédelmi fejlesztés álcaruhába öltöztetve. Az iskolabezárásokat követően újra kitalálták a pedagógusok minőségi bérpótlékát, hátha javítja a hangulatot. A testület idén is támogatja a Zsidó Nyári Fesztivált.
Összefoglalót a 2011. május 31-i rendkívüli Képviselő-testleti ülésről alább olvashat:


Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök

On: 2011 Május 30, Hétfő 13:55 CEST 
Elhunyt Mádl Ferenc (1931-2011) volt köztársasági elnök vasárnap - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Mádl Ferenc 2000 és 2005 között Magyarország államfője, az Antall-kormány idején tárca nélküli és közoktatási miniszter is volt. Visszafogott, mégis határozott elnök volt, aki kerülte a feltűnést. Januárban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját.

Nyugodjék békében!
Nyomtatás
Budapest, 2011. május 20., péntek (MTI) - Politikai döntés volt a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium bezárása - mondta Kispál Tibor, a VII. kerületi önkormányzat MSZP-s képviselője a pénteki rendkívüli testületi ülést követően az MTI-nek.
http://mszp.hu/video/politikai_dontes_szuletett_a_janikovszky_bezarasarol(external link)

Két iskola leradírozva

On: 2011 Május 20, Péntek 23:37 CEST 
Erzsébetváros 11 fideszes képviselője a vitában egyetlen szó nélkül 2 iskolát radírozott ki a kerület térképéről. 2011. július 1-vel a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnáziumot névmegsemmisítésre és bezárásra ítélte, az ott folyó gimnáziumi képzését, mint ismeretes már tavaly decemberben megszüntetésre kárhoztatta. A Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola sem úszta meg, július 1-tól a Kertész utcai iskolába olvasztották be.
Híradás és kommentárok:
http://atv.hu/belfold/20110520_a_szulok_jogi_tamadjak_meg_a_janikovszky_bezarasat_video(external link)
http://mszp.hu/video/politikai_dontes_szuletett_a_janikovszky_bezarasarol(external link)
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=429014(external link)
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/05/20/16/_Tehetsegponta_bezarasra_itelt_Janikovszky_iskola_kepekben.aspx(external link)
http://atv.hu/cikk/20110520_bezarja_a_janikovszky_iskolat_az_erzsebetvarosi_onkormanyzat?source=hirkereso(external link)
http://www.eduline.hu/kozoktatas/20110520_janikovszy_iskola_bezaras_onkormanyzat.aspx(external link)
http://hvg.hu/karrier/20110520_janikovszky_iskola_bezaras#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_5_20(external link)
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=127547(external link)
http://www.facebook.com/video/video.php?v=1900053703463(external link)

Levél a Janikovszky-s szülőktől

On: 2011 Május 19, Csütörtök 22:49 CEST 
Feladó: Szülői Szervezet mailto:janikovszky.szulo@gmail.com
Küldve: 2011. 05. 19., Cs 15:33
Címzett: Bartusné Benedek Barbara; Benedek Zsolt; Gergely József; Juhász Gábor; Kismarty Anna; Kispál Tibor; Megyesi Mózes; Moldován László; Molnár István; Puskás Attila Sándor; Ripka András; Rónaszékiné Keresztes Monika; Stummer János; Szikszai Zsolt; Tímár László; Vattamány Zsolt; Wencz Miklós
Másolatot kap: Jegyző
Tárgy: Ki törli le a könnycseppeket a gyermekek szeméről???

Tisztelt Képviselők!

"... a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban."
(1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről)

Sajnos tény, hogy a legeslegelső törvénysértést itt követik el az esetleges döntés meghozatalakor. Sajnos tény, hogy Önök a gyermekek jogait nem akarják figyelembe venni. Sajnos tény, hogy (legtöbbjüknél) saját gyerek, saját tapasztalat hiányában nem érzik, nincsenek tisztában a tervezett intézkedés gyermekekre gyakorolt negatív pszichológiai és pedagógiai következményeivel. Sajnos...

A további törvénysértésekről tájékoztatásul megküldjük Önöknek a Budapest Főváros Kormányhivatalának küldött levelünket, amelyben közérdekű bejelentést tettünk és törvényességi ellenőrzést kértünk. Bízunk benne, hogy törvénytisztelő politikusként és igaz állampolgárként nem adják nevüket egy hamis, etikátlan, és törvénysértő eljáráshoz és nem terheli önöket egy bíróság előtti személyes felelősség jogsértő magatartásuk miatt.

Üdvözlettel:
Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium Szülői Szervezete


Még lehetnek hősök...
Nyomtatás

Nyílt levél

On: 2011 Május 19, Csütörtök 20:19 CEST 
Image

Tisztelt Nagy Marianna fideszes képviselő asszony!

Ön, a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium bezárása kapcsán egy nemrégiben nyilvánosságra került hanganyag szerint felháborodásának adott hangot, amiért az iskola tanulóit bevonták az iskolájukat megmentő demonstrációba. Olyan iskolás gyermekekről beszélt, akik saját iskolájuk érdekében, és nem idegen, a közösség által nem ismert célok érdekében emeltek szót.

Második nap takarítani ment fiaival

On: 2011 Május 15, Vasárnap 00:18 CEST 
Új fejezet kezdődött el tegnap óta Hunvald György volt polgármester életében. Május 13-án, pénteken délután hazaérkezett családjához. A bíróság úgy döntött, hogy már nem indokolt a letartóztatás.
Két év 3 hónap előzetesben töltött idő utáni második napon fiaival kiment a kerület utcáit takarítani, csatlakozva az iskolásokhoz és szüleikhez. Eddig is tudtuk, hogy van tartása, most úgy tűnik mások is tapasztalhatják.
Image Image Image Image Image
Az ATV május 15-i esti adásában exkluzív interjú készült Erzsébetváros volt polgármesterével. „Szerető családom és az a szűk baráti kör fogadott, amelyik végig kitartott mellettem” - idézte fel hazatérésnek pillanatait Hunvald György.

http://atv.hu/belfold/20110514_rendkivuli_interju_hunvald_gyorgy(external link)
Nyomtatás

A lufik kezdenek kidurranni

On: 2011 Május 13, Péntek 21:00 CEST 

ImageMegszüntette a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanügy két vádlottjának, Hunvald György volt MSZP-s polgármester és Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottsága korábbi elnökének előzetes letartóztatását. Így mindketten távozhatnak a büntetés-végrehajtási intézményből, ahol Gál több mint két és fél évet, míg Hunvald György 27 hónapot töltött. Hunvalddal szemben lakhelyelhagyási tilalom érvényes, míg Gál György házi őrizetbe került.

Hunvald György polgármestert még hivatali idejében, 2009. február 10-én vették őrizetbe, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Erzsébetváros volt polgármestere - a június közepén újabb tárgyalással folytatódó - büntetőperben mindvégig ártatlanságát hangoztatta és azt bizonyította, hogy az értékesítésekkel nem érte kár a kerületet.

Image A luftballonok elkezdtek kidurranni...

Nyomtatás

A mi iskolánk, a mi otthonunk…

On: 2011 Május 12, Csütörtök 11:13 CEST 
„A mi iskolánk, a mi otthonunk…” címmel szakmai kerekasztal beszélgetésre hívta meg a szülőket, kerületi politikusokat és érdeklődőket a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnáziumba május 11-én az egyben Ökoiskola, Tehetségpont igazgatója Varga Márta asszony.

A szakmai kerekasztal meghívott vendégei voltak: Aradi György, a Fasori Evangélikus Egyházkerület lelkésze, parókusa, B. Aczél Anna, pszichológus, a Rákospalotai Javítóintézet igazgatója, Németh Szilvia, oktatáskutató, szociológus, Takács Gábor, színész, drámatanár, a Káva Műhely szakmai vezetője, Dr.Trencsényi László, egyetemi docens, Varga Attila, oktatáskutató, az ökoiskola hálózat országos koordinátora, és Bethlenfalvy Ádám, színész, drámatanár, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ vezetője.

A rendezvényen közel hatvan érdeklődő vett rész, a meghívott képviselő-testületi tagok közül Gergely Jószef, Moldován László és Dr.Kispál Tibor önkormányzati képviselők vettek részt. A központi kérdésekről – mitől jó egy iskola?, honnan tudható, hogy jó egy iskola?, mi a szerepe az iskola pedagógusainak, az iskola vezetésének és az iskola fenntartójának?, mitől jó a pedagógiai program? – a beszélgetés elején a szakemberek fejtették ki álláspontjaikat. A kétórás izgalmas szakmai tárgyú beszélgetésbe végül a megjelent szülők is bekapcsolódtak.
Image Image Image
Nyomtatás

Válasz „Gyöngyöspatára”

On: 2011 Május 11, Szerda 11:49 CEST 
Üdítő, zenei és művészi élményekben gazdag műsornak lehettek tanúi azok, akik 2011. május 10-én ellátogattak az erzsébetvárosi Közösségi Házba. A manapság nap mint nap tapasztalható, kedélyeket borzoló események és pattanásig felszült társadalmi közállapot ellenére Lakatos Klára művésznő, pedagógus és az általa vezetett „Napénekéj” művészeti gyermekcsoport „Virágok éneke” címmel varázsolt csodát a több mint félszáz vendég lelkébe.
A Bakonyi Karola és Váczi András által megszervezett kiállítást Pató Szelám újságíró és festőművész nyitotta meg. Beszédében nem csak egy szakmai elemzéssel méltatta Lakatos Klára művészetét és kiállított képeit, hanem utalt a magyar keresztény, zsidó és cigány kultúra gyökereire, azok létjogosultságára, nevelő hatására a mai zilált, ellentmondásos világunkban.
A több mint egy órás műsorban Berki Károly és fia spanyol ritmussal fűszerezett gitárszólóinak, Csömör Ildikó fiatal táncművész előadásának, Lakatos Klára és Kaczviczky Barbara verses-zenés performanszának és a Romano Glasszo Együttes fergeteges előadásának tapsolhatott a közönség.
Akik ott voltak nyitott szívvel és lélekkel fogadhatták magukba a roma és nem roma értelmiségiek és nem értelmiségiek multikulturális önarcképeit.
Ez az igazi válasz „Gyöngyöspatára”!

Image Image Image
A kiállítás május 30-ig tekinthető meg a Wesselényi utcai Közösségi Házban.
Nyomtatás

Csendes demonstráció a Janikovszky Iskola bezárása ellen

On: 2011 Május 06, Péntek 22:39 CEST 
Csendes demonstrációra, Janikovszky Éva könyveiből egy sajátos felolvasó délutánra hívta meg a szülőket, kerületi politikusokat és érdeklődőket a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium igazgatója Varga Márta asszony.

A Bajza utcai Janikovszky emléktáblánál május 6-án összegyűlteknek a hozzászólók – szülők, tanulók - között Janikovszky János az írónő fia is „csemegézet” édesanyja műveiből. A járdán összeszorult tömeg szívesen és türelemmel hallgatta végi g a sokaknak jól ismert könyvrészleteket. A jó idő ezúttal is megajándékozta az iskoláért összegyűlt aggódókat.
Image Image Image Image Image
Nyomtatás

Hangos tüntetés a Janikovszky Iskola bezárása ellen

On: 2011 Május 02, Hétfő 21:32 CEST 
A fideszes vezetésű Erzsébetvárosi önkormányzat által, "oktatásfejlesztés" címén bezárásra ítélt Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium szülői tiltakozó "Mosoly menetet" szervezetek. A hatalmas tömeg pontban 4 órakor indult el a Lövölde térről az Erzsébet körútra az Önkormányzat elé. Erzsébetvárosi lakókon kívül még vidéken áldozatul esett iskola szülői is megjelentek, szolidaritásukat táblákon elhelyezett felirattal demonstrálták. A szülők, a diákönkormányzat és a szimpatizánsok 1500-as tömege hangosan követelte a döntés visszavonását és azt, hogy legalább álljanak velük szóba. A kétórás tüntetésen Janikovszky János is védelmébe vette a szétverésre ítélt intézményt. Szülők, gyermekek és szimpatizánsok beszédjeikben álltak ki az iskolájuk mellett. Többen keményen felelősségre vonták a fideszes önkormányzati vezetést az értelmetlen iskolabezárási terveik miatt. Nehezményezték, hogy a polgármester ígérgetései ellenére szóban sem álltak az érintettekkel annak ellenére, hogy az első diktatórikus döntés már tavaly decemberében megszületett a gimnáziumi oktatás megszüntetéséről. Ezt a polgármester hetekig cáfolta feláldozva szavahihetőségét. Feltették a kérdést, hogy az önkormányzat által állítólag elkészült hatástanulmány miért titkos, annak tartalmát az érintettek miért nem ismerhették meg.
A hatalmas tömeg kísérte petíciót a szülői munkaközösséget képviselők adták át a tüntetés vége felé megjelent Juhász Gábor oktatásért felelős alpolgármesternek.
Kapcsolódó cikkek:
http://nol.hu/belfold/ultimatumszeru_iskolabezarasok_erzsebetvarosban_(external link)
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=419786(external link)
http://nol.hu/belfold/tuntetes_az_erzsebetvarosi_iskolabezarasok_ellen(external link)
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=421189(external link)
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=420474(external link)
Amatőr videofelvétel:
http://www.youtube.com/watch?v=rKrK4pOhYvA&feature=player_embedded(external link)
Image Image Image Image Image Image Image
Nyomtatás
Index - 2011.04.26. 14:16 - spirk

Image Derült égből villámcsapásként érte a VII. kerületi Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium vezetését az az április 20-án érkezett levél, amelyben az önkormányzat bejelentette, két hónap múlva megszünteti a 400 fős iskolát. A kerület erről a szándékáról korábban nem tájékoztatott senkit, pedig a felvételi időszak épp a hetekben zárult le jelentős túljelentkezéssel. A tanárok szerint a jól menő, alig három éve felújított iskola bezárása egyszerű bosszú azért, mert az iskolavezetés jó kapcsolatokat ápolt az előző önkormányzati vezetéssel.

Húsvétra iskolabezárást hozott ajándékba a Fidesz

On: 2011 Ápr. 26, Kedd 08:46 CEST 
Image

Előzmények
2010. december – Karácsonyi ajándékként két iskolában a testület döntése alapján, a szülők, igazgatók és az ellenzék tiltakozása ellenére nem lehet felvételi eljárást indítani, a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnáziumban és az Alsóerdősori Általános Iskola és Gimnáziumban.

„Javaslom, az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium esetében határozzunk arról, hogy az intézmények a 2011/2012. tanévre 9. évfolyamra felvételi eljárást ne folytassanak le és 2011. szeptember 01-vel 9. évfolyamon ne indítsanak tanulócsoportot.” (Juhász Gábor alpolgármester, 2010)

Az már csak hab a tortán – pestiesen szólva -, hogy mindezt „elfelejtették megbeszélni” a két érintett Iskola igazgatójával, az érintett szülőkkel és az iskola diákönkormányzatával. Miért?

Tagadták, a polgármester szerint rosszul értelmezik a döntést, ez csak felesleges feszültség keltés.

2011. február – A képviselő-testület új döntést hozott: az Alsóerdősori Általános Iskola és Gimnáziumban majd valamikor az év során átalakított pedagógiai program alapján mégis lesz 4 éves gimnáziumi képzés, de a decemberi határozat továbbra is érvényben van. Most akkor mi az igazság?

Húsvéti ajándék

2011. április 15. - a képviselő-testület elfogadta Erzsébetváros Önkormányzat 2011–2015. évekre vonatkozó közoktatási feladat-ellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervét. Tervezett iskolabezárásról szó sincs benne. Miért titkolta az előterjesztő?

2011. április 20. - az irodavezető az iskola igazgatóknak tartott értekezleten átadta négy igazgatónak a vezetői beosztásuk július 1-vel történő megszüntetését (a Rottenbiller utcai Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium, a Kertész utcai Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola, Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola, és a Hernád utcai Baross Gábor Általános Iskola iskolák vezetőinek).
Átadta azt a levelet is, melyben közlik, hogy a Janikovszky Iskola július 1-vel megszűnik, az ott tanuló gyermekek pedig átmennek a Hernád utcai iskolába. A Dob utcai iskola esetében, ahol jövő ilyenkor megkezdődik a felújítás, átköltözik a Kertész utcai iskolába, azonban a Dob utcai iskola és a Kertész utcai iskola megszűnik és helyettük 1 új intézmény, új névvel létrejön. Ez gyakorlatilag a Dobsuli bezárását jelenti. Arról nincs szó, hogy mi lesz a tanárokkal.
A polgármester és alpolgármestere és irodavezetőjük az igazgatókat kérték meg, hogy az oktatási törvény szerint előírt egyeztetést hajtsa végre a szülőkkel, a diákönkormányzattal, a tanári gárdával és saját magukkal. Véleményüket pedig írásban május 13.-ig juttassák el az irodavezetőnek.

Felesleges kérdések?
A polgármester szerint felesleges feszültségkeltés volna az iskolai közösségek tiltakozása? Mi lesz azoknak a gyermekeknek a sorsa, akiket szüleik annak tudatában íratták be a két önkormányzati fenntartású intézménybe, hogy a gimnáziumi érettségit és a szakvizsgáikat ott szerezhetik meg?
Az előző ciklusban a gyermeklétszám csökkenése ellenére az intézmények felújítása, oktatási programjaik fejlesztése mellett döntött. A kerület 5 iskolájából 3 már felújításra került, a 4. felújítása most zajlik.
Vajon elegendő érve-e a költségek csökkentése a gyermeklétszám fogyatkozása miatt? Hány pedagógus kerül majd az utcára a "racionalizálás" jegyében?
Miért nem merte vállalni az egyeztetést az iskolákkal, a diákönkormányzattal és a szülőkkel a polgármester?

Vattamány Zsolt 2010-ben még így beszélt az V. kerületi televízióban. Vajon miért nem az Erzsébetvárosi Televízióban?
1. rész: http://www.youtube.com/watch?v=yydcjQ2Je-w&feature=related(external link)
2. rész: http://www.youtube.com/watch?v=-k1GJB4TYzk&feature=related(external link)

A kerület vezetése a 2011. május 20-ra tervezett képviselő-testületi ülésre akarja behozni az iskolabezárásokról szóló előterjesztést.
Nyomtatás

Szél tépázta tető a Kertész utcában

On: 2011 Ápr. 08, Péntek 14:25 CEST 
Ma dél előtt nem sokkal a Tűzoltóság lezárta az Erzsébetvárosi Kertész utca Király utca és Dob utca közötti szakaszát. A tegnap estére megérkező viharos erejű szél megbontotta a Kertész utca 35. számú társasház tetőszerkezetét az utcafront felől. A tűzoltóság szakemberei a baleset és egyéb anyagi károk elkerülése érdekében azonnal intézkedtek. A gyors és hatékony munkájuknak köszönhetően 12 óra után pár perccel újra átadták az utcát, miután eltávolították a közel 1 négyzetméteres elszabadult bádoglemezt.

A két napja a Nefelejcs utcai lakóházban történt gázrobbanás után ezúttal is köszönet illeti a Tűzoltóság szakembereit!

Képek a veszélytelenítésről, szerencsére nem történt baleset és vagyoni kár:
Image Image Image Image
Nyomtatás

A Hunvald-per

On: 2011 Ápr. 08, Péntek 01:12 CEST 
Részlet a Hunvald-per blog oldalról http://hunvaldper.blog.hu/2011/04/07/12_az_elso_nap_aprilis_7(external link) :

Nos, elkezdődött. A Fővárosi Bíróság Markó utcai épülete előtt gyülekezünk. A tárgyalás reggel fél kilenckor kezdődik, belépés nyolc órától. A várakozók többségét a médiamunkások teszik ki, a „civil” érdeklődők száma viszonylag csekély. Ugyan a tárgyalást a várhatóan nagy érdeklődésre való tekintettel a legnagyobb teremben tartják, zsúfoltság csak a bírói pulpitus és a „nézőtér” közötti részen van, ahol az operatőrök és fotósok zsúfolódnak össze. Érdeklődők és vádlottak szállingóznak vegyesen a terembe – utóbbiakból 25-en lesznek, a nézők talán két annyian vannak.

Gázrobbanás történt a Nefelejcs utca 19. lakóházban

On: 2011 Ápr. 06, Szerda 14:11 CEST 
A gázrobbanás a Nefelejcs utca 19. szám alatti kétszintes lakóház második emeletén, egy udvarra néző 30 négyzetméteres lakásban történt ma délelőtt.

Gergely József képviselő társammal azonnal a helyszínre siettünk. Ahol megtudtuk, hogy két lakót kell elszállítani a kórházba. A detonáció okát még nem tudja a tűzoltóság; a ház életveszélyessé vált, ezért az ott élő hatvan embernek ki kell költöznie. A nagy erejű robbanásban, amelynek pontos okát még nem tudják. Az ott lakó egyik édesanyától megtudtuk, hogy a kétemeletes ház második szintjén történt a robbanás, aminek az egyik áldozata az ő lánya, akit súlyos sérülésekkel kőrházba szállítottak. Elmondta, hogy a lakás teljesen megsemmisült, a szomszéd lakásban is komoly károk keletkeztek, leszakadt a födém és megsérült a tető is.
Az utcafrontról semmilyen sérülés nem látszik.
Szerencsére nagyobb tragédia nem történt! Együtt érzünk a bajba jutott családokkal, azonnali és hossztávú gondjaik enyhítésében segíteni fogunk.

Köszönetemet fejezem ki a helyszínre érkező Tűzoltóknak, Mentősöknek, Rendőröknek és az Erzsébetvárosi Kerületőrségnek, akik gyorsan és szakszerűen végezték a dolgukat, segítették a bajba jutottakat és biztosították a helyszínen a rendet!

Az alábbi címen a helyszínen készült MTI képeket nézheti meg:
http://webbulvar.hu/tart/cikk/dc/0/92411/1/kekhirek/Kepek_gazrobbanas_a_VII_keruletben?place=srss(external link)

A lakók arra nem tudtak egyenlőre válaszolni, hogy a társasház miért nem indult már korábban az Önkormányzat 13 éve elindított és minden évben meghirdetett gázfelújítási vagy társasház felújítási pályázatain. Annyit viszont elmondtak, hogy a közös képviselőjüknek már többször jelezték, hogy a gáz felszálló vezetékeit és a kéményeket fel kellene újítani.

Ebben az évben sajnos az önkormányzati vezetés még csak a napokban írta ki a pályázatot. A társasházak az utóbbi években hozzászoktak, hogy a februárban meghirdetett pályázatra jelentkezzenek és májusban, júniusban már meg is kezdhették a munkát.
Az önkormányzat a 29 család lakhatásáról gondoskodik, hiszen a ház lakhatatlanná vált.
Nyomtatás
Rónaszékiné Keresztes Monika tavaly az Országgyűléstől is teljes összegű választókerületi pótlékot vett fel, miközben októbertől az önkormányzattól is kapott havi 109 ezer forint költségátalányt - írja csütörtöki számában a Blikk. A napilap becslései szerint összesen 300 ezer forint körüli összeget kaphatott jogellenesen. A Blikk által kirobbantott feketepénz botrányban Rónaszékiné Keresztes Monika az ötödik érintett képviselő.
Úgy tűnik ez a Fidesz országgyűlési képviselői csoportjában elfogadott és megtűrt – egyébként törvénytelen – gyakorlat (volt eddig), hogy egyesek duplán veszik fel a költségtérítést.
A „politikus” a lapnak azt mondta, hogy már karácsony előtt visszafizette a pénzt, ám azt nem árulta el, hogy mennyit. "Nem kötelességem megmondani az összeget" – felelte arrogánsan az újságírónak Erzsébetváros egyik országgyűlési képviselője. Majd arra hivatkozott, hogy: "az új képviselők rengeteg papírt kapnak, sok a fogadóóra a választókerületben, az emberek minden gondja ránk szakad".

Rónaszékiné Keresztes Monika egyébként a parlamenti honlapon elérhető információk szerint jelenleg havi bruttó 394 ezer forint tiszteletdíjat, és, budapesti képviselő lévén, 236 ezer forint választókerületi pótlékot kap. Vagyonnyilatkozatában az szerepel, hogy a képviselő tiszteletdíja mellett alpolgármesterként havi 654 ezer forint üti a markát. Az erzsébetvárosi önkormányzat képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve szerint ebből 546 ezer forint a fizetés és 109 ezer forint a költségátalány. Ez összesen 1 millió 254 ezer forint, a bevallása szerint.

Amennyiben Rónaszékiné állításainak van hitele, még akkor is nehéz megmagyarázni, hogy valaki miért nem veszi észre a bankszámlájára törvénytelenül érkező havi 109 ezer forint összeget, ami persze meg sem érkezett volna, ha el sem fogadja, betartva a szabályokat. Azt is nehéz megmagyarázni, hogy a januárban beadott vagyonbevallásának 10. oldalán a IV. Egyéb közlendők-nél miért nem vallotta be, hogy a törvénytelenül felvett közpénzt már előző év decemberében visszafizette!
Nyomtatás

Újra erzsébetvárosi iskolások az Operában

On: 2011 Márc. 10, Csütörtök 16:16 CET 
Idén 50 erzsébetvárosi iskolás vehetett részt március 6-án vasárnap a Magyar Állami Operaházban rendezett jótékonysági gyermekprogramon. A gyermekek Ránki György Pomádé király új ruhája című darabját élvezhették az Operaház társulatának előadásában.
Köszönöm Dr. Gurmai Zita EP képviselőnek és Dr. Fogarasi Katalinnak a Klauzál Lions Klub elnökének, hogy immár a harmadik alkalommal megrendezett gyermekprogramon Erzsébetváros Általános Iskoláiból ilyen nagy létszámú gyermeksereget vihettem el az Operaházba.

Boldog Nőnapot!

On: 2011 Márc. 08, Kedd 07:30 CET 

ImageKedves Nők, Lányok és Asszonyok!
Kívánok mindannyiuknak sok boldogságot, és minden földi jót mára, és az év további 364 napjára is!
Kispál Tibor

Nyomtatás

Sajtótájékoztató Erzsébetvárosért

On: 2011 Márc. 04, Péntek 15:56 CET 

ImageNemzeti Média- és Hírközlési Hatóság épülete előtt tartottunk sajtótájékoztatót 2011. március 4-én. A téma az utcán hevert: A fideszes önkormányzatokban központi utasítás alapján szüntetik meg a sajtószabadságot, korlátozzák a közszolgálatiságot, cenzúrázzák a megjelenő híreket. Néhány önkormányzatban magát a médiumot, pl. a kispesti önkormányzati újságot.
Molnár Zsolt az MSZP Budapesti Pártszövetség pártigazgatója a sajtótájékoztatóját követően személyesen szerette volna átadni petíciós levelét Szalai Annamáriának, aki éppen nem ért rá.
Budapest számos kerületéből (V., VII., VIII., XVIII., XI.) voltunk jelen.
Erzsébetváros önkormányzati képviselőjeként adott sajtótájékoztatóm tartalma alább olvasható:

Testületi Hírek 12/3 – Lenyúlt fejlesztési program

On: 2011 Márc. 02, Szerda 15:21 CET 

Image Vattamány úr képviselőként nem szavazta meg Erzsébetváros fejlesztési tervét, most sajátként más néven terjesztette be, becsapva Erzsébetváros lakóit. Újabb 25 ember munkahelye szűnik meg. Botrányos zárt ülés.
Összefoglalót a 2011. február 25-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésről alább olvashat:

Testületi Hírek 12/2 – Csökkentik a pedagógusok bérét

On: 2011 Márc. 02, Szerda 14:53 CET 

Image A szólásszabadság nem csak a médiumokban szűnik meg, ezután a képviselő-testületi üléseken is sérül. Pályáztatás eltörlése, jöhetnek a haverok. Tovább korlátozzák a hatékony képviselői munkát. Tovább csökkentik a pedagógusok bérét.
Összefoglalót a 2011. február 25-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésről alább olvashat:


Image Botrányos zárt ülés. A polgárjogi igényt szavazott meg a testület Hunvald György vagyonára. 2010. év költségvetése nem zárul működési hiánnyal, a Polgármester korábban becsapta Erzsébetvárost. A 2011. évi költségvetéshez beadott ellenzéki módosítókat felelőtlennek nevezte Vattamány Úr.
Összefoglalót a 2011. február 25-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésről alább olvashat:


ImageA képviselő-testület még a napi műsorrendet is meghatározza az ETV-ben. Oktatásra bérelték ki a Dohány utca 32-34. ingatlant. Marad a 650 ezres fizetés a parlamenti juttatások mellett. Nincs több méltányossági parkolási matrica, a kvóta megtelt.
Összefoglalót a 2011. február 9-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésről alább olvashat:

Kapitányi évértékelő

On: 2011 Febr. 11, Péntek 23:18 CET 

ImageNagy Zoltán a VII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője értékelte a közbiztonság helyzetét és az általa irányított rendőrkapitányság munkáját, tapasztalatait Erzsébetvárosban. Mindezek mellett beszélt azokról a terveiről is, amivel a közbiztonság további javulását reméli együttműködve az Önkormányzattal.

A cikk bővebben alább olvasható:
A Fidesz kormányra kerülése után már rögtön pontosított: 10 év alatt teremtünk egymillió munkahelyet. Tehát a 2011-es penzum 100 ezer állás teremtése lenne. No, de ezt, hogyan fogja megcsinálni a Fidesz? Elöljáróban annyit hadd mondjak el, hogy ügyes. Ahogy Rodolfo :-) mondaná, csak a kezüket figyeld.
A többi itt olvasható:
http://piroslapok.blog.hu/2011/02/02/hogyan_lesz_meg_az_egymillio_uj_munkahely_amit_a_fidesz_igert?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index(external link)
Nyomtatás

Image10 milliós támogatást kap a Helyi Téma, 25 millióért új honlap és 1 milliós telefonos internet szolgáltatás pluszba a képviselőknek közpénzből – indoka a spórolás? A vendéglátóhelyek ellenőrzése szigorodik a kerületben. A Kamilla Munkahelyteremtő Nonprofit Kft. már nem teremthet munkahelyet. Maradt a hibás decemberi határozat, a szülők is felszólaltak a gimnáziumi oktatásért, a megszüntetés ellen a Képviselő-testületi ülésen. A fideszes kerületvezetésnek úgy tűnik nem fontos a gyermekeink magas szintű oktatása és jövője.
A képviselő-testületi ülés televíziós felvételét itt nézheti meg: http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=56337#MIDDLE(external link)
Összefoglalót a 2011. január 26-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésről itt olvashat bővebben:

Egyenlítő Tv: Lesz-e gimnázium Vattamányiában?

On: 2011 Jan. 31, Hétfő 19:20 CET 
Egy gimnázium nem indít 9. évfolyamot, egy pedig megváltoztatja az oktatási struktúrát a főváros hetedik kerületében a képviselőtestület döntései alapján. A fideszes többségű testület a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium esetében úgy döntött, hogy az iskola a 2011/12-es tanévben nem indít új gimnáziumi évfolyamot. Ha később nem születik más döntés, akkor ebben az iskolában hamarosan megszűnik a középfokú oktatás.

Az Egyenlítő TV riportját itt nézheti meg: http://egyenlito.blog.hu/2011/01/31/lesz_e_gimnazium_vattamanyiaban?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index(external link)

Az Egyenlítő TV cikkét itt olvashatja bővebben:

Sajtótájékoztató – 2011. január 27.

On: 2011 Jan. 27, Csütörtök 15:30 CET 
Image ImageA Fidesz új oktatásfejlesztési koncepciója: szüntessük meg a gimnáziumi oktatást!

A sajtótájékoztatóról itt olvashat bővebben:

Erzsébetvárosi milliók a Helyi Témának

On: 2011 Jan. 21, Péntek 13:51 CET 
Erzsébetváros új, fideszes polgármestere csaknem tízmillió forintot kíván az önkormányzat költségvetéséből juttatni az Orbán Viktor kormányfővel illetve a Fidesszel jó viszonyt ápoló Vitézy-család médiaérdekeltségének. Legalábbis ilyen előterjesztés készült az önkormányzat képviselőtestületének jövő szerdai rendkívüli ülésére.

Kis sértett járja be Európát

On: 2011 Jan. 21, Péntek 11:02 CET 

Image Föld S. Péter
„Meg vagyok döbbenve, hogy Önök mennyire a múltban élnek” –oktatta ki a magyar miniszterelnök az Európai Parlament tagjait szerdán délelőtt.

Sajnáltam Európát ezekben a percekben: nem lehet jó a múltban élni.

Magyar Kultúra Napja

On: 2011 Jan. 21, Péntek 10:24 CET 
Kerületünkben, idén január 20-án ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját az Erzsébetvárosi Közösségi Házban. A Wesselényi utcai „Civil Ház” színházterme ebben az évben is zsúfolásig megtelt, mint ahogyan ez 10 év óta már lenni szokott.
A hivatalos megnyitót követően a Molnár Antal Zeneiskola, az Erzsébetvárosi Általános Iskola és Informatikai Szakközépiskola és a Bóbita Óvoda gyermekei örömteli műsorral ajándékozták meg a jelenlévőket. A kerület nevelési és oktatási intézményeinek gyermekein kívül Lukácsy Katalin - Béres Ferenc –díjas - előadóművész énekeltette meg a nagyérdeműt. A szülők, pedagógusok és Váczi András a Közösségi Ház igazgatója méltán lehettek büszkék a produkciókra.
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon vetette papírra a Himnuszt. És ezen napon tüntetik ki a pedagógusokat is 1993 óta.
Nyomtatás

Ma 66 éve szabadult fel a budapesti „nagy gettó”

On: 2011 Jan. 18, Kedd 14:04 CET 

ImageAz antiszemitizmus őrületté, ragályos betegséggé fajult, egyre jobban terjed, és ha nem teszünk ellene most, több mint hatvan év után sem, akkor még tovább terjed - mondta Israel Meir Lau, Izrael volt országos főrabbija kedden Budapesten a Dohány utcai zsinagóga előtti, zsúfolásig telt téren.

A Király utca fejlődése

On: 2011 Jan. 10, Hétfő 08:01 CET 

ImageA napokban volt az önkormányzatban egy megbeszélés a Király utca fejlesztéséről. Ez elsősorban az utca életéről szólt, másodsorban az ottani felújításokról. A megbeszélést a Landwehr Klára vezette Király utca - Desing utca Klaszter cég szervezte. A megbeszélés vezetője pedig az illetékes alpolgármester volt.
A megbeszélésről Gergely József összefoglalója itt olvasható:


Image Közbeszerzés, folytatódhat a korábbi kerületvezetés Kultúra utcája projektje és lesz 24,5 millióért új honlapja az önkormányzatnak. A kisebbségi önkormányzatokkal vannak együttműködési szerződések. Zárt ülésen(?)szavazta meg az új jegyzőt a Képviselő-testület. Zárt ülésen, az „új idők” jegyében.
Összefoglaló a 2011. január 7-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésről.

Idézet Shakespearetől. Őt már nem lehet elhallgattatni.

On: 2011 Jan. 03, Hétfő 12:09 CET 

Testületi Hírek 8 - Testületi ülés szilveszter napján

On: 2011 Jan. 02, Vasárnap 19:24 CET 

ImageÖsszefoglaló a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 31-én megtartott rendkívüli üléséről.

Boldogabb Új Évet !

On: 2010 Dec. 31, Péntek 08:51 CET 
Minden kedves Erzsébetvárosinak és honfitársunknak békésebb, sikeresebb és boldogabb Új Évet kívánunk 2011-ben!

ImageDr. Kispál Tibor és Gergely József önkormányzati képviselők
Nyomtatás

Cenzúra a hetedik kerületben

On: 2010 Dec. 30, Csütörtök 09:31 CET 
Már működik a cenzúra a hetedik kerületi televíziónál. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy a Kispál Tibor és Gergely József szocialista képviselőkkel készült beszélgetést mindmáig nem vetíthette le a tévé.

A Népszava napilapban megjelent cikk itt olvasható:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=379437(external link)
Nyomtatás

Testületi Hírek 7 – Maratoni testületi

On: 2010 Dec. 23, Csütörtök 08:30 CET 

Image Nincs költségvetés, elfogadták az átmenetit. Újra módosításra került az SZMSZ. Elfogadásra került Erzsébetváros vagyonkimutatása – vita nélkül! Erzsébetváros napja továbbra is március 15-e lesz. Interpellációk, képviselői kérdések és „válaszok???” az „új idők” jegyében.
Részletesebb összefoglaló a 2010. december 17-i rendes Képviselő-testületi ülésről itt olvasható:

Image Támogattuk a vörösiszap károsultak támogatását, még ha módosítónkat „plagizálták” is. Megszűnik az iskolák-óvodák és a Civil Ház önálló gazdálkodása, újra központosítják. Két önkormányzati fenntartású gimnáziumi oktatást szüntettek meg az „új idők” jegyében.

Összefoglalót a 2010. december 17-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésről alábbiakban olvashat.

Új oktatási koncepció: zárjuk be a Gimnáziumokat

On: 2010 Dec. 16, Csütörtök 16:52 CET 

Image Erzsébetváros Képviselő-testülete 2010. december 17-én, holnap oktatási ágazattal foglalkozó ügyekben fog döntést hozni. Az egyik többek között két gimnáziumi képzés megszüntetését javasolja – „az új oktatási koncepció jegyében”.
Az Egyenlítő TV munkatársa segítséget kért az OTP ügyfélszolgálatától: menjen az államiba vagy maradjon?
1. Az kiderült a válaszból, hogy a megtakarításokat nem tőzsdézték el. biggrin
2. Az is, hogy a választási kampányban a FIDESZ részéről kommunikációs trükk volt a nyugdíj-megtakarítások és a nyugdíjak értékének megőrzése. redface

Csak reménykedem, hogy a szerencsétlen ügyfélszolgálatos nem veszíti el a munkahelyét ezek után. rolleyes

Szánjon 7 perc 21 másodpercet az idejéből, és tájékozódjon: http://egyenlito.blog.hu/2010/12/13/racsorogtunk_csanyira(external link)

Nyomtatás

Vendégünk volt Alexa György

On: 2010 Dec. 09, Csütörtök 08:20 CET 
Vadai Ágnes után december 8-án Alexa György ex országgyűlési képviselő, az MSZP Budapesti Szervezete elnökségének tagja volt vendégünk. A jó hosszúra sikeredett beszélgetés témája nem csak a budapesti politikai aktualitásokra terjedt ki.
A közvéleményt, és így a megjelent közel félszáz érdeklődő az Alkotmány közelgő módosítása mellett, a magánnyugdíj pénztári befizetések einstand-járól, a szólásszabadságra erőltetett szájkosárról és a médiatörvényről, a szociális és közmunkaprogram támogatásának megkurtításáról, a roma kisebbség kilátásairól kérdeztek és vitatkoztak. Alexa György házigazdái Dr. Kispál Tibor képviselő és Gergely József az Erzsébetvárosi MSZP szervezetének új elnöke voltak.

Image Image Image (Fotó: Demeter Tamás)

Nyomtatás
A híradások pozitív tartalma az, hogy december 5-én vasárnap 3, – még a nyáron az előző kerületi vezetés által beígért - szolgálati autót vehettek át az Erzsébetvárosi rendőrök. Ez jó, hiszen a rendőrök kérésére a július 14-én átadott 3 robogón felül a 3 új szolgálati autó adományozásában is megállapodtak, amiről a Képviselő-testület döntött is.

Még Lapp földön is számon tartják Erzsébetvárost

On: 2010 Dec. 06, Hétfő 11:24 CET 
Egy év után újra Mikulás a Piros pontban

December 5-én eljött újra a Mikulás és két krampusz a Piros Pontba meglátogatni gyerekeket. Mielőtt a Mikulás bácsi és krampuszai megjelentek volna, művészek és a Piros pont munkatársai műsorral, süteménnyel, teával, kakaóval, gyümölccsel és édességekkel kedveskedtek a közel 100 gyermeknek és szüleiknek. Sok szülő hozott házi süteményt és üdítőt, amit nagyon köszönünk a gyermekek nevében is.
A meseműsort követően a Mikulás krampuszai segítségével minden gyermeket megajándékozott könyvvel, csokival, gyümölccsel, játékokkal. Virgácsot ezúttal sem kapott senki sem.

Nézze meg a Mikulás buli képeit:
Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image

Nyomtatás

MSZOSZ kitüntetett Erzsébetvárosban

On: 2010 Dec. 03, Péntek 12:33 CET 
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége 2010. november 19-20-án tartotta VII., tisztújító kongresszusát. Az ünnepélyes megnyitás után az MSZOSZ Érdemérem átadására került sor.
Az MSZOSZ Elnöksége többek mellett MSZOSZ Érdemérem elismerésben részesítette:
dr. Zoványi Istvánnét, a Budapest VII. kerületi Nyugdíjas Alapszervezet titkárát. Húsz éve szervezi a kerületi nyugdíjas alapszervezet munkáját, fáradhatatlanul igyekszik segíteni minden hozzá forduló gondján. Nem tudják olyan problémával megkeresni, amelyre ne próbálna megoldást találni. Szervez klubéletet, társas összejövetelt, kirándulást, nyaralást. Aktív résztvevője a szakszervezeti demonstrációknak, május elsejei rendezvényeknek. Szoros kapcsolatot tart a kerületi önkormányzat szociális osztályával, közreműködik az önkormányzati segélyek elosztásában, a kerület rászorult nyugdíjasainak segítésében. Emberséges, segítőkész magatartásáért elismerés, megbecsülés övezi munkáját.

GRATULÁLOK A KITÜNTETÉSÉHEZ !

Image Image
Nyomtatás

És a gyermekekkel mi lesz?

On: 2010 Dec. 03, Péntek 08:22 CET 
Erzsébetvárosban 2011 legyen a gyermekeiket egyedül nevelő szülők éve!

November 18-án az Erzsébetvárosi Napok nyitórendezvényeként az Erzsébetvárosi Közösségi Házban megrendezésre került az „És a gyermekekkel mi lesz?...” Konferencia a gyermekszegénységről.
A konferencia szervezője Bakonyi Karola civilszervezet fejlesztési igazgató helyettes volt, aki hosszú évek óta viseli gondját, nyújt segítséget az Erzsébetvárosban működő civil szervezeteknek.
- A kerületben első alkalommal került terítékre a családok nagy részét érintő probléma helyi szervezésű konferencia formájában. Célunk az volt, hogy a kultúra, a civilek és a szociális intézményrendszer együttműködése szorosabb legyen ebben a témában is. Alakuljon ki az kapcsolatrendszer a három szereplő között, amely integráció hatékonyan tudja támogatni a prevenciót és a bajba került családok és gyermekeik gondjainak megoldását vagy annak enyhítését. Ezekben a családokban nagyrészt a szegénység, a családon belüli erőszak, a munkanélküliség okozta szociális és pszichológiai problémák jelentkeznek leginkább. – mondta Bakonyi Karola.

A konferencia plenáris ülésén 3 előadás hangzott el Váradi Éva a Hetedhét Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa, Matusek Zsuzsanna, az Országos Gyermekvédő Liga vezetője és Nagy Zsóka az Egyszülős Családokért Alapítvány alapítója, nemzetközileg is elismert szaktekintély előadásában.
A konferencián a kerület és Budapest számos civilszervezete, alapítványa, szervezete képviseltette magát, de több, a téma iránt érdeklődő magánszemély is megjelent.
Erzsébetváros Képviselő-testületéből csak Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselő vett részt a konferencián.

A plenáris ülést követő szekcióvitán az egyszülős családokban jelentkező problémákkal kapcsolatban Dr. Kispál Tibor elmondta:
Erzsébetvárosban a családok nagyobb része sajnos a gyermekeiket egyedül nevelő szülők „család-kategóriába” tartozik. A hazai statisztikák kimutatása szerint 655 ezer gyermek él 474 ezer egyszülős családban. „Valójában ők a hazai legnagyobb számú kisebbsége.”
Felhívta a figyelmet arra, hogy a megelőzésre jóval nagyobb figyelmet kellene szánni, és a már ebbe az élethelyzetben élő, különösen a mélyszegénységgel küzdő családoknak viszont jóval több figyelmet és támogatást kellene biztosítani. A Képviselő-testületnek javasolni fogja, hogy 2011. év Erzsébetvárosban legyen az „Egyszülős családok éve”. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat biztosítson például hatékonyabb szociális támogatást, jogsegélyszolgálatot, átképzési támogatást, a hivatali ügyeik elintézéséhez - nekik biztosított - munkaidőn túli vagy szombati ügyfélszolgálati nyitva tartást, a Családsegítő Szolgálatán keresztül több anyagi forrást a megelőző és a szülőt tájékoztató programok szervezésére, integrálja be őket az „Ezüst évek” kártya nyújtotta kedvezményes programba, stb.

Erzsébetvárosban 2011 legyen a gyermekeiket egyedül nevelő szülők éve!
Nyomtatás

Nineteen Eighty-Four

On: 2010 Dec. 02, Csütörtök 12:45 CET 
Idézet a Népszava 2010. december 2.-án „A balliberális sajtó eltüntetésére készülnek” c. cikkéből:

"Ahol mindenkit mindig ellenőriznek"
Üdvözölte a médiában lezajló "gyökeres fordulatot" Kerényi Imre. Az Echo TV Demokrata-kör című műsorában Bencsik András vendégeként úgy fogalmazott, hogy a média az összes lehetséges bűnt elkövette a közösség ellen. "Azért kedvemre való ez a vadonatúj médiarendszer, mert én egy olyan országban szeretnék élni, ahol mindenkit mindig ellenőriznek" - mondta Kerényi.

Mit ír a Wikipédia George Orwell 1984 c. könyvéről, idézet:
Az 1984 (eredeti címén Nineteen Eighty-Four) egy szatirikus politikai regény és szerelmi történet George Orwelltől. A történet egy disztópia (negatív utópia), melyben a felügyelő állam tökéletes alkalmazkodást diktál a polgárok között, hazugságokkal, félelemkeltéssel és kegyetlen büntetésekkel. Számos eleme vált szállóigeszerűen idézetté, főként az elnyomással és a diktatúrákkal kapcsolatban.

„A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.”
Nyomtatás

ImageGergely József önkormányzati képviselő 2 perces hozzászólása alatt kikapcsolták a mikrofonját és belefojtották a szót. Jobbító szándékú szocialista módosítókat utasított el a Fiatal Demokraták többsége. Pályázat nélkül ismeretlenek kerültek vezető beosztásba. Otromba “viccelődés”.
Összefoglaló a 2010. november 26-i Képviselő-testületi ülésről


A DC vendége Vadai Ágnes országgyűlési képviselő volt

On: 2010 Nov. 28, Vasárnap 12:40 CET 
Az Erzsébetvárosi Demokratikus Charta és a kerületi MSZP vendége volt 2010. november 25-én Vadai Ágnes országgyűlési képviselő. A késő estébe nyúlt beszélgetésen több témáról kérdezték a vendéget a megjelentek.
Többek között a FIDESZ-KDNP kormány magánnyugdíj pénztári megtakarítások lenyúlása, a magánnyugdíj pénztári tagok megzsarolásának várható következményei. Milyen gazdasági és társadalmi következményei várhatók a magánnyugdíj pénztárak tönkretételének? A kormány politikai céllal kisajátított Alkotmány módosításainak következményei. A kritikát, ellenvéleményt megfogalmazó társadalmi és politikai kontrollt biztosító szervezetek, intézmények megzsarolása és megfenyegetése, mint Alkotmány Bíróság, Költségvetési Tanács, stb. A Magyar Köztársaság demokratikus jogállamának lebontása és annak következményei.

Image Image Image (Fotó: Demeter Tamás)
Nyomtatás

Idén is volt Böske Bál

On: 2010 Nov. 21, Vasárnap 22:38 CET 
Az Erzsébetvárosi Közösségi Napok keretében 2010. november 20-án megrendezésre került az Erzsébetvárosiak Klubja szervezésében a 18. Böske Bál.
Az Ipar-testületek Budapesti Szövetségének székházában a megjelentek szórakozásáról az Unicum-Gipsy Band gondoskodott. A fellépők között fergeteges táncbemutatót láthatott a nagyérdemű a SWING-Tánc-Csoport Egyesülettől és a Bihari Táncegyüttestől. Mollini Mester bűvészműsora fokozta a csodavárást.
A tombola ajándékokról a kerületi vállalkozók, mesterek gondoskodtak.

Image Image (Fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

Roma jótékonysági koncert

On: 2010 Nov. 13, Szombat 16:34 CET 
Az újonnan választott Cigány Önkormányzati elnök - Baranyai Gyula (Zinyó) – első programjaként jótékonysági koncertet szervezett a vörösiszap károsultjai javára. Az Erzsébetvárosi Közösségi Házban 2010. november 11-én lezajlott koncerten tehetséges cigányzenészek, hegedűművész, brácsaművész és tangóharmonikás nyitotta a műsort. A koncert második felében Berki Béla cigányzenekara, énekesek és táncosok adtak fergeteges műsort.
Ezúttal Berki Béla hegedűkirály „húzta el a nótámat”, a Vén cigányt! Köszönöm művész Úr!

A sikeres koncert bevételét átutalták a vörösiszap károsultak bankszámlaszámára.
Gratulálunk a kerületi Cigány Kisebbségnek a kitűnő szervezésért, köszönet illeti őket az együttérzésért és a tenniakarásért!

Image (Fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

Koszorúzás a Klauzál téren

On: 2010 Nov. 07, Vasárnap 08:28 CET 
2010. november 6-án emlékezve az 1956-os Forradalom leverésére Gergely József és Dr. Kispál Tibor képviselők megkoszorúzták Gérecz Attila, a forradalom mártírköltőjének emléktábláját, kinek első sírja itt volt a Klauzál téren. Gérecz Attila (1929-1956) költő rövid életében nemzedékének szinte valamennyi súlyos csapását átélte: hadifogoly volt ...
... Németországban, 1950-ben hazaárulás vádjával 15 évre ítélték. Szökni próbált, így szigorított börtönbe került. 1956. Október 31-én forradalmárok szabadították ki, bekapcsolódott a fegyveres harcokba, November 7-én az utcán halt meg. Költőtársai 1991-ben antológiába gyűjtötték műveit és a róla szóló írásokat. (forrás: http://mszp007.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5081)(external link)

A megemlékezéshez a Magyar Szocialista Párt tagjain és önkormányzati képviselői mellett tucatnyi civil állampolgár csatlakozott és gyújtottak mécsest tiszteletük jeléül.
A megjelenteket Gergely József önkormányzati képviselő köszöntötte, majd Demeter Tamás Gérecz Attila versét és Kaczviczky Barbara Furmann Imre versét szavalta el.
A megemlékezésről készült filmet az alábbi honlapon tekintheti meg (film, Laczikó Károly):
http://www.youtube.com/watch?v=ahQJvG3HV6I&feature=player_embedded(external link)
Nyomtatás

Testületi Hírek 4 - Még mindig az SZMSZ van napirenden

On: 2010 Nov. 06, Szombat 07:32 CET 
Immár harmadik alkalommal került napirendre a Képviselő-testület SZMSZ-ének módosítása. Újra felvetettük az ERVA ZRt. igazgatóságába megszavazott igazgatósági tag körüli szavazási bonyodalom kérdését és az ETV két munkatársának menesztésével kapcsolatos tisztázatlan ügymenetet. A 2. napirendi pont visszavonásra került. Támogattuk a 3. napirendi pontban előterjesztett pályázat beadását.
Összefoglaló a 2010. november 5-i Képviselő-testületi ülésről
Image

Elérhetőségek változása

On: 2010 Nov. 05, Péntek 12:33 CET 
Képviselői fogadóórám és elérhetőségeim az alábbiak:

Személyesen: minden hónap 2. hétfő, 16-18 óra között, legközelebb november8.-án - Király utcai nyugdíjas klub, Király u. 97., (bejárat a Rózsa utca felől)
Levelezési cím: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6.
Telefon: 061 462 3284, 061 462 3168
Fax: 061 268 0703
Email cím:
Web fogadóóra: www.mszp007.hu(external link)

Dr. Kispál Tibor, önkormányzati képviselő
Nyomtatás
Újra napirendre került a Képviselő-testület SZMSZ-e. A módosító indítványunkat nem, de az 5 új tanácsnokot elfogadta a Testület. Vita ezután már “csak” egy összeférhetetlenségről, Erzsébetváros ünnepnapjának eltörléséről és az ETV két munkatársának menesztéséről folyt.
Összefoglaló a 2010. október 28-i Képviselő-testületi ülésről
Image

Hunvald: a vád szép lassan elgyengül - Népszava

On: 2010 Okt. 29, Péntek 20:14 CEST 
Az előzetesben töltött húsz hónap alatt volt ideje Hunvald Györgynek átgondolni, hibázott-e, de állítja: ma sem cselekedne másként. Az önkormányzati ingatlanok értékesítése miatt meggyanúsított volt VII. kerületi MSZP-s polgármester azt mondja, biztos benne, hogy vádat emelnek ellene, bár szerinte nincs bizonyítéka az ügyészségnek arra, hogy az eladott ingatlanokat alulértékelték volna.
Erzsébetvárosban semmilyen színű ellenzékre sincs szüksége a fideszes vezetésnek. A 17 fős Testületben az ellenzék aránya 35 %, ennek ellenére sem bizottsági elnöki helyet, sem tanácsnoki helyet nem kaptunk, és a bizottságokban sem a választói akaratnak megfelelő súlyú szerepünk. Erzsébetvárosba a Demokráciának behajtani tilos!
Összefoglaló a 2010. október 16-i Képviselő-testületi ülésről
Erzsébetváros új képviselő-testületének tagjai 2010. október 12-én vették át mandátumaikat az alakuló Testületi ülésen. Az alakuló ülést a Testület korelnöke Gergely József önkormányzati képviselő, korábbi alpolgármester vezette.

A Képviselő-testületi ülés napirendi pontjai voltak:
1.) A Helyi Választási Bizottság beszámolója. A megbízólevelek átadása.
Előadó: dr. Küttel Sándor a Helyi Választási Bizottság elnöke
2.) Eskütétel
a.) a kerületi képviselők eskütétele
b.) a Polgármester eskütétele
3.) Polgármesteri program ismertetése
Előterjesztő: Vattamány Zsolt polgármester
4.) Javaslat a polgármester illetményének megállapítására
Előterjesztő: FIDESZ-KDNP frakcióvezető
5.) Javaslat az alpolgármesterek számának és illetményének meghatározására; szavazatszámláló bizottság megválasztása, az alpolgármesterek megválasztása
Előterjesztő: Vattamány Zsolt polgármester
Az új alpolgármesterek: Juhász Gábor, Rónaszékiné Keresztes Monika és Szikszai Zsolt.
A soron következő Testületi ülésre október 16-án (szombaton) kerül sor. Ezen az ülésen többek között az új Bizottsági struktúra és tanácsnokok elfogadása lesz napirenden.
Képek a Testületi ülésről (fotó: Kissimon István):
Image Image Image
Nyomtatás

20 hónap után

On: 2010 Okt. 08, Péntek 13:26 CEST 
Hunvald György Erzsébetváros volt pármestere 2009. február 10-e óta előzetes letartóztatásban van. Ki tudja még meddig?
Hunvald György szeretett volna elköszönni Erzsébetvárostól polgármesterként. Ugyan a Büntetésvégrehajtás parancsnoka engedélyezte az október 3-a előtti riport elkészítését, de az ügyész már nem.
Az interjú végül is október 6-án készült. Hunvald György méltóságteljesen köszönt el attól a kerülettől, ahol politikusként, alpolgármesterként és polgármesterként is köztiszteletben tartották. Az 55 perces beszélgetésből az is kiderült, hogy akik a mai napig Hunvald György nevét említették, emelt fővel tehették meg.

Az Erzsébetvárosi Televízió interjúját Német Péter készítette, amelyet az alábbi internet címen láthatnak:
http://erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=56020#MIDDLE(external link)
Nyomtatás

KÖRNYEZETI KATASZTRÓFA

On: 2010 Okt. 06, Szerda 07:01 CEST 
Katasztrófák éve 2010., természeti és környezeti katasztrófák éve. A szokatlanul gyakori intenzív esőzések, ennek következtében kiterjedt árvizek azt eredményezték, hogy sok ezer család maradt otthon nélkül. És most a vörösiszap rombolása követel emberi életet és sújtja az ott élőket.

A védekezés a hétfőn kiömlött vörösiszap áradatával szemben ma már messze az ajkai tározótól folyik. A biológiai és ember építette környezetet pusztítja az erős lúgos kémhatású iszap. Mórichidán gipsszel próbálják semlegesíteni a lúgos folyadékot. A szakemberek szerint a talaj és a vizek élővilága jó időre elpusztul.

És tragikus, ami Kolontáron és Devecseren az ott élőkkel történt. Magam és az Erzsébetvárosi Szocialista Párt tagjai és politikusai együtt éreznek az áldozatok családtagjaival és azokkal a családokkal, akiket a katasztrófa nagyon nehéz helyzet elé állított.
Reménykedjünk, hogy az illetékesek teszik a dolgukat, és amiben tudunk, segítünk mi is.
A 1752-es segélyvonal számán 250 forinttal lehet megsegíteni a vörösiszap károsultjait!

Mi az a vörösiszap?
A timföldgyártás nagy mennyiségű mellékterméke, amely főleg vas-, alumínium-, szilícium- és nátrium-oxidot tartalmaz. Hasznos komponensei különféle eljárásokkal kivonhatók, de kísérleteznek más irányú hasznosításával is (pl. komposztálási adalék, kéntelenítési szorbens). Az egészségre súlyosan káros anyag, ezért a II. veszélyességi kategóriába sorolják.
Sűrű, mint a tejföl, erősen lúgos, ezért maró hatása van a bőrön. Az iszap nehézfémeket, például ólmot tartalmaz, illetve enyhén radioaktív is, a por belégzése tüdőrákot okozhat.
Nyomtatás

OKTÓBER 3-án ERZSÉBETVÁROS VÁLASZTOTT

On: 2010 Okt. 04, Hétfő 07:40 CEST 
Kedves Erzsébetvárosi Választópolgárok, kedves Barátaim!

Köszönöm mindenkinek, akik október 3-án elmentek választani. Tisztelettel köszönöm mindazoknak külön is, akik önkormányzati képviselőjelötként és polgármesterjelöletként is engem tiszteltek meg bizalmukkal.

A választáson én is és a szocialista képviselőtársaim is alulmaradtak, ki több ki kevesebb szavazattal.
Gergely József képviselőtársammal ketten, listás képviselőként tovább folytatjuk a munkát.

Ez úton is gratulálok Erzsébetváros új polgármesterének és az egyéni képviselőknek.

Nekem továbbra is Erzsébetváros a lényeg! Erzsébetvárosért ellenzéki képviselőként továbbra partner maradok.

Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselő
Nyomtatás

OKTÓBER 3-ÁN ERZSÉBETVÁROS VÁLASZT

On: 2010 Okt. 02, Szombat 06:02 CEST 
Kedves Erzsébetvárosi Polgárok, kedves Barátaim!

Végéhez közeledik az önkormányzati kampány. Október 3-án (vasárnap) választás lesz Erzsébetvárosban is.
Az elmúlt 8 évben önkormányzati képviselőként Önöktől kapott szeretetet és bizalmat köszönöm. Ennek köszönhetően indulhattam a Magyar Szocialista Párt Erzsébetvárosi Szervezetének és a Függetlenek Erzsébetvárosért Egyesület polgármester jelöltjeként és önkormányzati képviselőjelöltjeként a 4. számú választókerületben.
Ezért most kétszeres bizalmat kérek önöktől.
KÉT IGEN.
Egyik IGEN-t a polgármesteri feladatok ellátására, a másik IGEN-t az önkormányzati képviselői feladatok ellátására.

Nekem Erzsébetváros a lényeg!
Ez eddig is így volt, és ezután is így lesz.

Október 3-án tegyünk egy rövid sétát a szavazófülkéig! Bárkire is adják le szavazataikat Erzsébetvárosért tesszük! Tisztelettel megköszönöm, ha polgármesterként és képviselőként is nekem adják le szavazataikat.
És kérem támogassák a Szocialista Párt képviselőjelöltjeit, akiket már Önök is jól ismernek, nem csak a plakátokról: Solymári Gabriella (1. vk), Ripp Ágnes (5. vk), Gergely József (2. vk), Devosa Gábor (3. vk), Karikás Zoltán (7. vk), Fedrid Gábor (10. vk), Bán Imre (12. vk).
A fontos, hogy elmenjünk szavazni.

Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselő
polgármester jelölt
Nyomtatás

Kertész Fesztivál

On: 2010 Szept. 24, Péntek 12:04 CEST 
Szeptember 25-én helyi vállalkozók és lakosok szervezésében hagyományteremtő utcabált rendeznek. A programok délelőtt 10 órakor kezdődnek a Kertész utca - Dob utca és Király utca közötti szakaszán.
Programok:
10-től főzőverseny, aszfaltrajz verseny,
12-től aerobick - mindenkit mozgassunk meg
12.45-től Salsa és egyéb táncok bemutatói
12.45-től Ki Mit Tud
14-től rövidfilm bemutatók
15.30-tól Stay koncert
16-tól "Horizontális hegymászás"!!!

de lesz még kártyavetés, extrém divatbemutató, kóstolók és csináldmagad programok.

Sok szeretettel várnak mindenkit az este 10-ig tartó rendezvényeken.
Nyomtatás

Mozdulj Erzsébetváros!

On: 2010 Szept. 24, Péntek 11:57 CEST 
Szeptember 25-én 9 órától idén is megrendezésre kerül a "Mozdulj Erzsébetváros!" sportnap. A Városligeti Sportcentumban sokféle sportprogramban vehetnek részt a mozdulni vágyók. Tollallabda, asztalitenisz, "mocsárjárás", erőpróbák, célbadobás, kosárlabda, kispályás focitorna. 10 órától sportági bemutatót tart az MTK szakosztályai, kerületi Sportegyesületek. A sportolási lehetőségek és ügyességi versenyek mellett, egészségügyi szűrővizsgálatok, táplálkozási tanácsadás és színpadi programok színesítik a szombati programot.

Erzsébetváros Önkormányzata sok szeretettel vár minden érdeklődőt!
Nyomtatás

Újra európai gála Erzsébetvárosban!

On: 2010 Szept. 18, Szombat 13:07 CEST 
Ebben az évben is szeptember 17-én megrendezésre került a Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskolában az Európai Uniós „Egység a sokszínűségben!” vetélkedő.
Dr. Gurmai Zita európai parlamenterünk immár negyedik alkalommal hirdette meg a versenyt, amelyen ezúttal Erzsébetváros másik iskolája a Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium is csatlakozott. A tornaterem most is zsúfolásig megtelt.
A zsűri tagjai Dr. Gurmai Zita eu parlamenter, Balogh Anna színművésznő, Tóth Mária EPSZK vezetője, Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselő és Hollósi Géza Művelődési Iroda vezetője voltak.
A verseny izgalmas, nehéz és fordulatos volt. A gyermekek kiváló tudásról tettek tanúbizonyságot! Mind a két iskola gyermekei utazhatnak. A két brüsszeli utat nyert csapat tagjai büszkén vették át a díjat a zsűri elnökétől. Nagy volt az örömük, hiszen még októberben sor kerül a Belgiumi utazásra. Senki sem ment haza üres kézzel, minden csapat tagja külön ajándékot kapott, és a díjátadást követő rögtönzött közös éneklést követően a vendég gyermekek is egy-egy jó válaszért tollat és csokit kaptak ajándékba.

Gratulálok a nyerteseknek és minden csapatnak a kitűnő teljesítményért!

Nézze meg az Erzsébetvárosi Televízió riportfilmjét: http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=55888#MIDDLE(external link)

Képek a vetélkedőről (fotó: Kissimon István):
Image Image Image Image Image Image Image Image
Nyomtatás

Biztonságos Erzsébetváros

On: 2010 Szept. 10, Péntek 09:33 CEST 
Továbbfejleszti egyedülálló közbiztonsági programját Erzsébetváros, amelyik ma Budapest egyik legbiztonságosabb kerülete. A 10 évvel ezelőtti közbiztonsági mutatóihoz képest Erzsébetváros mára elérte, hogy sereghajtóból Budapest egyik legbiztonságosabb kerülete lett. Ez egy tudatos közbiztonsági programnak köszönhető –mondta el Kispál Tibor önkormányzati képviselő. A kedvező mutatók mellet a kerület vezetése számára fontos, hogy az itt élők, az itt dolgozók és az idelátogatók biztonságérzete növekedjen.

http://nol.hu/budapest/20100909-biztonsagos_erzsebetvaros(external link)
Nyomtatás

A várospolitikának a családokról kell szólnia

On: 2010 Szept. 09, Csütörtök 11:43 CEST 
Kispál Tibor nem kezdene elölről semmit, mert van mit folytatni

Image Egyetlen ciklus kivételével a rendszerváltás óta szocialista polgármester vezette Erzsébetvárost, ahol a párt jelenlegi polgármester-jelöltje, Kispál Tibor szerint a vitathatatlan fejlődés az eddigi, szövetségi politikára alapozott városvezetés eredménye.

Sándor Tünde| Népszabadság| 2010. szeptember 9.: http://nol.hu/budapest/20100909-a_varospolitikanak_a_csaladokrol_kell_szolnia(external link)
Nyomtatás

Shana Tova!

On: 2010 Szept. 09, Csütörtök 07:30 CEST 
Kedves Barátaim!

A zsidó vallásban már 5771-et írunk, szeptember 8-ától. Shana Tova! - így kívánnak egymásnak boldog Újévet zsidó vallású emberek a világ minden táján ezen a napon.
Engedjék meg nekem, hogy én, keresztényként, magam is kívánjak minden zsidó vallású honfitársamnak, és Erzsébetváros - magát e valláshoz tartozónak valló - minden lakosának is boldog Újévet!
S ahogy a rabbi úr is mondta tegnapi beszédében: Békét, és megújulásra, megbocsájtásra kész lelket mindenkinek!

Zsidó Újév – Rajs Hásónó
Rájs Hásonó, a zsidó újesztendő napjának köszöntése különbözik a világban szokásos újévi ünnepségektől. Mint Jajm hárász ajlom (a világ születésnapja) boldog emlékezés a világ teremtésére, s ugyanebben az időben megkezdődik egy tíznapos periódus, bűnvallomásokkal, önvizsgálattal, s ezen időszak a tíz bűnbánó napnak neveztetik. Az újév jelentősége, hogy vállaljuk az elmúlt évben tett cselekedeteinket és a morális felelősséget az Isten által adott törvények esetleges áthágásáért, elfogadva az ezekért reánk mért ítéletet is. Az ítélet megváltoztatására van remény, amennyiben őszinte szívvel megbánjuk elkövetett vétkeinket, és teljes lélekkel fohászkodunk másokért és magunkért, boldog esztendő köszönhet ránk. A zsinagógákban megfújják a kos szarvából készített sófárt, ezzel hívják fel a gyülekezet figyelmét a bűnbánat fontosságára. Különleges ételeket esznek, kifejezve azt a kívánságukat, hogy édes és sikerekben gazdag év köszöntsön rájuk.

Image Image Image
Látogassa meg a Dohány utcai Nagy zsinagóga saját honlapja: http://www.dohany-zsinagoga.hu/(external link)
Nyomtatás

Társasházi klub

On: 2010 Szept. 08, Szerda 15:19 CEST 
A Peterdy utcai Nyugdíjas Házban 2010. szeptember 7-én újra megrendezésre került a társasházak számvizsgáló bizottsági tagjainak, közös képviselőknek és lakástulajdonosoknak szervezett „Társasházi klub estre”.

Ezen az estén is a társasházak számára fontos témák kerültek napirendre:
1. Emeletráépítés és tetőtér-beépítés a társasházakban, 2. Társasházi törvény újabb változásai

A program első felében Fedrid Gábor önkormányzati képviselő – a Társasházi klub életre hívója – és Dr. Kispál Tibor a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke által kezdeményezett Társasházi Közügyek Tájékoztató Kiadvány – „Emeletráépítés és tetőtér-beépítés” címmel megjelentett önkormányzati kiadvány került bemutatásra.
A kiadványban tárgyalt főbb témák:

1. Társasház feladatai
1.1. A társasházi közgyűlés szerepe és feladatai
1.1.1. A befektető kiválasztásának szempontjai
1.1.2. Mit ajánl a befektető és mit szeretne a társasház
1.1.3. A társasház ügyvédje és műszaki ellenőr feladatai
1.1.4. Mi legyen a szerződés tartalma (az adásvételi és a vállalkozási szerződés főbb elemei, biztosítékok)
1.1.5. A társasházi közgyűlés által meghozandó döntéstípusok
1.2. Az Alapító okirat módosítása, a tulajdonosok, illetve a társasházi közgyűlés szerepe
1.3. A Közös képviselő és feladatai
2. Az Önkormányzat, illetve a Polgármesteri hivatal, mint építési hatóság szerepe
3. A társasházat érintő legfontosabb törvények, rendeletek, önkormányzati rendeletek, valamint hasznos internetoldala, amelyek segítik a tájékozódást.

Ezt követően tájékoztatták a megjelenteket arról, hogy az elmúlt évek társasházi tapasztalatai alapján nagy igény merült fel arra, hogy az emeletráépítéssel és tetőtér-beépítéssel kapcsolatos ismereteket minél szélesebb körben megismerhessék Erzsébetváros társasházi közösségei. A sikeresen zárult építkezések mellett számos olyan „problémás” projekt zajlik a kerületben, amelyek a lakástulajdonosok lakhatási körülményeit lehetetlenítik el, leértékelik ingatlanjaikat. Számos társasház került kilátástalan helyzetbe. A kiadvány célja, hogy a társasházi közösségek számára azokat az ismereteket adja át, amelyekkel az ilyen ingatlan fejlesztések biztonságosabban előkészíthetők, a kockázatok jelentősen csökkenthetők.
A Tájékoztató kiadvány az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatalban díjmentesen beszerezhető (tel. 061 4623130).

Image Image Image Image Image

Nyomtatás

Pörköltfőzős őszkezdet a Bókay-kertben

On: 2010 Szept. 07, Kedd 12:00 CEST 
Kerületi polgármesterek és polgármester-jelöltek - Verók István (VI.), Kispál Tibor (VII.), Molnár Gyula (XI.), a leköszönő Mester László és utódjelöltje, Ternyák András, valamint Gajda Péter (XIX.) - is fakanalat ragadtak múlt hétvégén a pestszentlőrinci Bókay-kertben, ahol tizenegyedik alkalommal rendezték meg a népszerű programokat kínáló Szeptember Fesztivált.

http://nol.hu/budapest/20100909-bogar-rajzas_pestszentlorincen(external link)
Nyomtatás

Újabb lakossági fórum az utcafelújítások előtt

On: 2010 Szept. 07, Kedd 11:42 CEST 
Erzsébetváros 10 éves felújítási programjában tervezett utcafelújítások közül 2010. szeptember 6-án ezúttal a Kazinczy utca (Kultúra utcája – Dob utca és Wesselényi utca közötti szakasza, Wesselényi utca és Rákóczi út közötti szakasza), Dob utca (Károly krt. és Kisdiófa utca közötti szakasza) és a Rumbach Sebestyén utca (Dob utca és Wesselényi utca közötti szakasza) felújításáról elkészült előzetes tervekről kértük ki az ott lakók véleményét és javaslataikat. A Közösségi Házban megtartott lakossági fórumon a tervező, az önkormányzat Városüzemeltetési és beruházási iroda munkatársai, Gergely József alpolgármester, Dr. Kispál Tibor a Kerületfejlesztési bizottság elnöke, Solymári Gabriella és Dr. Hahn György önkormányzati képviselők válaszoltak a kérdésekre és jegyzetelték le az ott lakók észrevételeit és javaslatait.
A lakók kérésére - a korábbi fórumokhoz hasonlóan - az átmenő gépjármű forgalom csökkentése érdekében csökkentett sebességkorlátot, a lakó és pihenő övezetekre jellemző 20 km-es sebességkorlátozást vezetnek be. A felújításra kerülő utcákban, ahol erre lehetőség lesz zöld növényzet, fák kerülnek kiültetésre úgy, hogy a meglévő parkolóhelyek száma alig csökken. A vállalkozások rakodását időkorláthoz kötött parkolóhelyek kialakításával segítik. A kereszteződéseknél az egyszerűbb kikanyarodást és a balesetveszély elkerülését parabolatükrök segítik majd.
Kispál Tibor tájékoztatta a lakókat, hogy a felújításra kerülő utcákon telepíthető növényzeten felül az „Ezer zöld sziget” programja keretében az utcasarkoknál kiépítésre kerülő félkör alakú járdákon is növények ültetésére alkalmas kazettákat alakítanak ki.

Köszönjük a megjelent lakók aktív közreműködését és javaslataikat!

Image Image Image Image (Fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

KÖSZÖNÖM

On: 2010 Szept. 05, Vasárnap 07:10 CEST 
Kedves Erzsébetvárosi Polgárok!

Az ajánlószelvények gyűjtése szeptember 3-án befejeződött.
Képviselő jelölt társaim nevében is köszönöm a sok ezer hozzánk eljuttatott vagy személyes látogatásunkkor átadott ajánlószelvényeiket. Önöknek köszönhetően - a választási küzdelemben résztvevő pártok közül - valamennyi képviselő jelöltünk elsőként adhatta le ajánlószelvényét itt Erzsébetvárosban és válhatott hivatalosan is jelölté. Ez a felénk megnyilvánuló bizalom és a személyesen folytatott beszélgetések adnak nekünk önbizalmat.

Arra kérem Erzsébetváros lakóit, hogy október 3-án mindenki nyilvánítson véleményt szavazatával. A neki szimpatikus, általa ismert jelöltet támogassa, a fontos, hogy menjen el szavazni! Az a fontos, hogy együtt tegyük, amit kell!

ERZSÉBETVÁROS A LÉNYEG!

Dr. Kispál Tibor polgármester-jelölt
Ripp Ágnes önkormányzati képviselő-jelölt, Solymári Gabriella önkormányzati képviselő-jelölt,Gergely József önkormányzati képviselő-jelölt, Devosa Gábor önkormányzati képviselő-jelölt, Fedrid Gábor önkormányzati képviselő-jelölt, Bán Imre önkormányzati képviselő-jelölt, Karikás Zoltán önkormányzati képviselő-jelölt
Nyomtatás

Kérdezz! Felelek!

On: 2010 Szept. 02, Csütörtök 13:50 CEST 
Erzsébetváros 10 éves felújítási programjában a Síp utca felújításáról már korábban döntött a képviselő-testület. Az elkészült terv véglegesítése előtt ezúttal is sor került az ott lakók véleményének és javaslatainak meghallgatására. A 2010. szeptember 1-én megtartott lakossági fórumon a tervező, az önkormányzat Városüzemeltetési és beruházási iroda munkatársai, Gergely József alpolgármester és Dr. Kispál Tibor a Kerületfejlesztési bizottság elnöke válaszolt a kérdésekre és jegyzetelte le az ott lakók észrevételeit és javaslatait.
A mára teljesen elhasználódott, macskaköves utca új utcaképet kap, eltűnnek az egyenetlenséget, a hullámos, balesetveszélyes járdafelület és ebben az utcában is teljes akadálymentesítésre kerül sor. A lakók kérésére a parkolóhelyek száma nem csökken, az átmenő gépjármű forgalom csökkentése érdekében a lakó és pihenő övezetekre jellemző 20 km-es sebességkorlátozást vezetnek be. A kereszteződéseknél a kikanyarodás könnyítését és a balesetveszély elkerülését parabolatükrök segítik majd.
Kispál Tibor tájékoztatta a lakókat, hogy bár a szűk utca fák kiültetését nem teszi lehetővé, de az „Ezer zöld sziget” programja keretében az utcasarkoknál kiépítésre kerülő félkör alakú járdákon növények ültetésére alkalmas kazettákat alakítanak ki.
Image Image(Fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

ÚJ TANÉV - ÚJ ISKOLA

On: 2010 Szept. 01, Szerda 13:22 CEST 
Erzsébetváros Kertész utcai iskolásainak 2010/2011-es tanévnyitójára már vadonatúj iskolában került sor 2010. augusztus 31-én. A zuhogó eső ellenére több száz diák és szüleik örömmel vették birtokukba a kerület minden szegletében felújított iskoláját. Az iskola udvara is átépítésre került, ahol minden igényt kielégítő, EU konform futball-, kosárlabda-, és röplabdapálya, játszótér várja a diákokat. Az újjáépítés során ez az iskolaépület is teljesen akadálymentesített lett és minden tantermet új bútorokkal és eszközökkel láttak el. A felújítás, ami része a kerület 10 éves fejlesztési programjának összesen 650 millió forintba került.
Erzsébetváros iskola-felújítási programjának ez a 3. állomása. A kerület 5 oktatási intézménye közül a soron következő Hernád utcai Baross Gábor iskola felújítása pedig szeptember 1-én már el is kezdődött, így a következő években egy iskola marad hátra a Dobsuli.
Sevecsekné Hosszú Mária igazgató asszony tanévnyitó beszédében elmondta, hogy egy ilyen magas színvonalon felújított iskola akkor lesz igazán színvonalas intézmény, ha azt magas színvonalú oktatási, pedagógiai programmal töltik fel.
A kertész suli pedig ilyen! A kiváló pedagógusi kar erre a garancia, hiszen ebben az iskolánkban is a gyermek van a központban!
Image Image (Fotó: Kissimon István)

Nyomtatás

Elindult a kampány, de: ERZSÉBETVÁROS A LÉNYEG!

On: 2010 Aug. 31, Kedd 09:36 CEST 
Image
Engedje meg, hogy az MSZP és a Függetlenek Erzsébetvárosért Egyesület polgármester-jelöltjeként köszöntsem Önt és becses családját. Valószínűleg ismerősként teszem ezt, hiszen immár nyolc esztendeje dolgozom Erzsébetvárosért, mint önkormányzati képviselő. E tisztségemben tapasztaltam, hogy milyen embert próbáló feladat a lehetőségek és adottságok között egyensúlyozva fejleszteni, folyamatokat, programokat elindítani, amelyek pozitív hatással vannak az itt élők jelenére és jövőjére. És ezek a tapasztalatok elengedhetetlenek egy városvezető számára.

Itt nincs idő tanulni, itt cselekedni kell! Megismertem Erzsébetvárost kívülről-belülről. Személyes ügyemnek tekintem, hogy vallási, kulturális és épített környezeti értékeit megőrizve fejlesszük, nevét öregbítsük. Elsődleges célom az itt élő emberek, családok életminőségének folyamatos javítása, Erzsébetváros sokszínűségének megőrzése és megóvása. Az elmúlt nyolc évben kreativitást, lendületet, a város érdekében vállalt harcokat és eredményeket, tudatos tervezést és jól kijelölt irányt láttam. Én ezt a munkát vállaltam és segítettem, Önök pedig ennek eredményeit láthatják, tapasztalhatják nap mint nap a kerületet járva.
Nekem nem el kell kezdenem valamit, hanem segítenem, hogy befejeződjenek a már megkezdett pozitív folyamatok, és hogy ezekhez illő újak induljanak el.

Erzsébetvárosban helyben dőlnek el a dolgok. Megharcoltunk érte. Ezt értéknek tekintem. Az országos folyamatok azt jelzik, hogy ezt utoljára 2010-2014 között tehetjük biztosan. Ez felértékeli ezt a ciklust. Ami megtörténhet, annak most kell megtörténnie, mert az gazdagítja városunkat, és itt marad örökre, nekünk. Hatékonynak és együttműködőnek kell lennünk. Ehhez párbeszéd és közös akarat kell. Ez nekem való feladat.

Legyenek a társaim!

Azt tartom jó városvezetőnek, aki nem csak politikai felhatalmazás alapján válik vezetővé, ismeri a város múltját és jelenét, van víziója a jövőről, és kellő empátiával képviseli közösségét.
2002-ben egyetemi tanárként érkeztem Erzsébetváros közéletébe. Tapasztalataim, emberi kapcsolataim, családomból hozott és megerősödött belső értékrendem a környezetem szerint városvezetővé tett.

Most pedig városvezetőt választunk.
Én tudom, mit kell tennünk!
És teszem is!
Az a fontos, hogy együtt tegyük, amit kell!

ERZSÉBETVÁROS A LÉNYEG!

Tisztelettel:
Dr. Kispál Tibor polgármester-jelölt
Nyomtatás

Kispál Tibor: Erzsébetváros a lényeg

On: 2010 Aug. 31, Kedd 08:32 CEST 
Alig több mint huszonnégy óra alatt összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlószelvények nagy részét Kispál Tibor, Erzsébetváros szocialista polgármesterjelöltje. A politikus, aki immár nyolc éve a helyi testület tagja úgy érzi, október 3-án átveheti a kerület irányítását. Az utóbbi napokban munkatársaival 1600 lakásba kopogtatott be, és a látogatásokkor számára az derült ki, hogy még a jobboldaliak sem értik, mi történt Hunvald György körül.

Tavasszal a "nagypolitikáról" döntöttek az emberek, most viszont saját kerületi ügyeikről fognak, ezért esélyesek a szocialista jelöltek helyben - vélekedett lapunknak Kispál Tibor, Erzsébetváros immár hivatalos polgármesterjelöltje. A VII. kerület sokat fejlődött az utóbbi években, a közbiztonság ügyében például az utolsó helyen kullogtak korábban, ma viszont az elsők között vannak, ami az ott élők számára nagyon fontos. Összesen 90 térfigyelő kamera működik, a viták ellenére megalakult a kerületőrség, amelyik a rendőrséggel, a közterület felügyelettel és a polgárőrséggel közösen felel a közbiztonságért. A helyi rendőrök robogót kaptak és új autókat is megszavazott számukra a képviselő testület. A polgármesterjelölt, ha megválasztják mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakóházakban is fel tudjanak szerelni saját kamerákat, a rengeteg szórakozóhely környékén pedig körzeti megbízottak vigyázzák a rendet. Idén 4 utcát újítottak fel, akadálymentesítettek, fásítottak és ezeken a helyeken a mozgássérültek saját házaik előtt parkolhatnak, ami konfortosabbá tette számukra a mindennapokat.

Erzsébetvárosban a szocialista vezetésű önkormányzat sokat dolgozott azért, hogy az utcák, a 100-110 éves házak megújuljanak. Mindez sok pénzt, törődést igényelt az utóbbi években, ennek ellenére gyakran falakba ütköztek, hiszen a műemléki védettség alatt álló épületek felújítása túl drága. Kispál szeretné elérni, hogy törvényt módosítson a parlament és a védelem alatt álló házak átépítését ne terhelje például forgalmi adó. A zsidó negyedben, de a kerület más patinás részén is szükség lenne az effajta támogatásra.

A VII. kerületben már a múlt héten leadták az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket az MSZP-s jelöltek. A legtöbb, mint elmondták, "lábon" beérkezett, vagyis a választók maguk vitték el a szocialistáknak a szelvényeket. A polgármester-jelölt és képviselő-jelölt társai mostanáig 1600 lakásba kopogtattak be, de sehol sem voltak elutasítóak. Hunvald György ügye kevés helyen került szóba, ám ha mégis, akkor a jobboldaliak is úgy vélték, "büdös" az az ügy, amelyben ennyi idő múltán sem emeltek még vádat. A politikus bízik szocialista képviselőjelöltjeik helyi sikerében. Nem csak azért, mert fejlesztettek, hanem mert az erzsébetvárosi szocialista képviselők ciklus közben is törődtek a körzetükben élőkkel. "Szinte napi a kapcsolatuk mindenkivel, nem véletlenül szólították az ajánlószelvény gyűjtéskor keresztnéven a helyi politikusokat az emberek" - mondta.

Csupán négy körzetben nem indítanak saját jelöltet a kerületben az MSZP-sek. Ezeken a helyeken civil szervezet képviselőit támogatják, a helyi szervezet pedig a szocialista polgármester jelöltet segíti és bíznak abban, hogy végül szövetségben tudnak majd együtt dolgozni velük a következő négy évben. Az összesen három tagúra zsugorodott Fidesz frakció sajnos eddig a kerületben élők érdekében sem volt hajlandó a szocialista többség elképzeléseit támogatni. Nem szavazták meg a fejlesztéseket, a költségvetést sem fogadták el. Kispál Tibor azonban, ha a választók akaratából polgármester lesz, szeretne valamennyi frakcióval, a fideszesekkel is együttműködni. És kerülete érdekében az új főpolgármesterrel, akár ki is lesz az. Mind ezt a helyben élők érdekében tennék, komolyan gondolják ugyanis azt, ami szórólapjaikon szerepel: "Erzsébetváros a lényeg".

F.Á. / Népszava (online)
Nyomtatás

Jó helyre kerültek az adományok

On: 2010 Aug. 02, Hétfő 20:37 CEST 
Sikeresen zárult a júniusban meghirdetett „Erzsébetváros az árvízkárosultakért” adománygyűjtési akció. Az adományokat 2010. augusztus 2-án kapta meg Kiskinizs Önkormányzata. A 355 lakost számláló kistelepülés Miskolctól nem messze a Hernád partján található. A szinte kizárólag mezőgazdálkodásból élő település idén 4. alkalommal nézett szembe az árral, és a környező szántóföldjeiken még ma is küzdenek a belvízzel. Az elvetett termény döntő többsége megsemmisült. A Kiskinizshez hasonló kistelepülésekről ritkán esik szó, ezért kapták meg ők az összegyűjtött adományokat.

Az MSZP frakció kezdeményezéséhez csatlakozók a másfél hónapig tartó akció alatt pénz-, ruha- és tartós élelmiszeradományokat gyűjtöttek össze. Erzsébetváros Önkormányzata pedig 15 kiskinizsi gyermek számára egy hetes nyaralást biztosít az Önkormányzat Ruzinai üdülőjében.
A pénzadományokat magánszemélyek, az Erzsébet- és Terézvárosi Általános Ipartestület (Aranyosi János, Falk György, Farkas Ágnes, Ferenczy Imréné, Földes Gábor, Hetényi Péter, Kardos Tibor, Krieger Artúr, Kondor János, Novák Lajos, Rácz Pál vállalkozók) és az Erzsébetvárosban működő Civil szervezetek gyűjtötték össze.

Az adományok átadására 2010. augusztus 2-án került sor, melyet Orosz Miklósné polgármester asszony vett át. Ezen a napon indultak a gyermekek a Ruzinai táborba is, akik közül soknak ez lesz az első külföldi útja.

Ez úton is tolmácsolom Orosz Miklósné polgármester asszony és az ott megjelent Kiskinizsiek köszönetét Erzsébetváros lakóinak az önzetlen segítségért!

Köszönöm, hogy segítettek!

Image Image Image
A táborozásra induló gyermekek, szüleik, Orosz Miklósné polgármester asszony és Dr. Kispál Tibor.

Olvassa el a NOL híradását: http://nol.hu/budapest/erzsebetvarosi_adomany_kiskinizsnek_(external link)
Nyomtatás

Erzsébetváros fegyelmezetten talpra állt

On: 2010 Júl. 30, Péntek 09:17 CEST 
Image Kispál Tibor, az MSZP VII. kerületi polgármesterjelöltje a múlt tanulságairól, értékőrzésről, építkezésről - "Amíg Hunvald György közöttünk volt, a testület nem mögötte, hanem mellette állt. A kerület fejlődését szolgáló döntéseinket az ellenzék felelős része is megszavazta” – mondja Kispál Tibor, az MSZP erzsébetvárosi polgármesterjelöltje. Az elmúlt nyolc év eredményeire, s a helyiek "józan ítélőképességére” alapozva vállalja a megmérettetést.

Éberségből is jeles!

On: 2010 Júl. 27, Kedd 22:35 CEST 
Erzsébetvárosban a Körzeti Megbízotti Akciócsoport munkatársai, 2010. július 21-én, délután 4 óra körül ellenőrzésük alá vontak egy külföldi rendszámú személygépkocsit. Az intézkedés során, az autóban tartózkodó három személy rendkívül idegesen viselkedett, ezért az intézkedő rendőrök a gépkocsi átvizsgálása mellett döntöttek. A gépkocsiban a rendőröktől kapott tájékoztatás szerint kábítószert és egy elektromos mérleget találtak. Az igazoltatás alatt az egyik utas elmenekült, azonban a rendőrök azonnal elfogták és a másik két társával együtt letartóztatták.

Erzsébetváros Önkormányzata 2010. július 27-én a szolgálatát eredményesen teljesítő négy rendőrt elismerésben és jutalomban részesítette.

A kerület Önkormányzata számára nagyon fontos az itt élők biztonsága, a lakosság bizalmának erősítése a kerületi rendőrök iránt. A közbiztonság erősítése és a sikeres rendőri munka támogatása Erzsébetvárosban kiemelt feladat, melyhez kapcsolódik a kerületi kapitányságnak nemrégiben ajándékozott 4 robogó is. – adta közre az Önkormányzat sajtóközleményében.

A jutalom átadásánál jelen volt: Gergely József alpolgármester, Bán Imre a Közrendvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke és Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselő.
A kerületi kapitányság részéről a jutalmazott rendőrökön kívül megjelent: Nagy Zoltán, a kerület rendőrkapitánya, és Bihami Jenő, a Kapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője.

Köszönjük a kiemelkedő munkát mindannyiunk nevében!

Képek a jutalomátadásról (fotó: Kissimon István):
Image Image Image Image Image
Nyomtatás

A RÓZSA, SZINVA ÉS BARCSAY UTÁN, MOST A HERNÁD UTCA ÚJULT MEG

On: 2010 Júl. 15, Csütörtök 22:17 CEST 
Erzsébetváros Önkormányzata 2008-ban elfogadott 10 éves kerületfejlesztési programjában az utcafelújítások első szakasza zárult le 2010. július 15-én, a teljes hosszában és utcafelületében felújított Hernád utca átadásával.

A Rózsa, Szinva és Barcsay utcákat követően ebben az évben a Hernád utcával zárult az az utcafelújítási program, melynek keretében az Önkormányzat saját forrásból és fejlesztési hitelből újítja meg közterületeit.
Az utcafelújítások előkészítése és tervezése során az Önkormányzat Kerületfejlesztési Bizottsága figyelembe vette a megtartott lakossági fórumokon elhangzott, és a Bizottsághoz eljutatott észrevételeket és javaslatokat.
Egyedülálló kezdeményezésként a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete VII. kerületi szervezetével együttműködésben a törvényileg előírt – járdaszélek akadálymentesítése, a vakok és gyengén látók számára a járdafelületbe épített recés, vezető járólapok - akadálymentesítésen felül valamennyi utcában a mozgássérült parkolók az előtt a ház előtt kerültek kijelölésre, ahol a mozgássérült autótulajdonos lakik. Ezzel a mozgássérült számára a járműve könnyen megközelíthető és a parkolása is könnyebben megoldódik.
Továbbá a kerületi környezetvédelmi program szerint minden utcában növényeket és fákat telepítenek erre alkalmas kazetták kiépítésével, amelyekkel az utcaképet is barátságossá tették.
A felújított Hernád utcát az Önkormányzat nevében Dr. Kispál Tibor a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke és Ádler György, Bán Imre, Fedrid Gábor önkormányzati képviselők és Nagy Andrea a Kerületfejlesztési Bizottság tagja adták át a lakóknak. Az Önkormányzat meghívására az ünnepségen megjelent Mozgáskorlátozottak Országos Egyesületének képviseletében Szakály József, Szőlősiné Földesi Erzsébet a Mozgássérültek Budapesti Egyesület elnöke és Herczlné Rohonyi Olga a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete VII. kerületi szervezetének elnöke. Szőlősiné Földesi Erzsébet beszédében kiemelte, hogy a VII. kerületben felújított utcákban a több irányú akadálymentesítés és a mozgássérült parkolóhelyek egyedi elhelyezése példaértékű megoldás az esélyegyenlőség biztosítása érdekében.

Nézze meg az Erzsébetvárosi Televízió riportját:
http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=55169#MIDDLE(external link)
Képek a Hernád utca átadásáról:
Image Image Image Image Image
(Fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

ROBOGÓK ERZSÉBETVÁROSI RENDŐRÖKNEK

On: 2010 Júl. 14, Szerda 13:04 CEST 
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2010. július 14-én 4 db robogót adott át a VII. kerületi Rendőrkapitányság számára. Az erzsébetvárosi Önkormányzat ezzel is támogatja a kerületi Kapitányság bűnmegelőzési és napi járőrözési munkájának hatékonyságát. A robogók adományozása szervesen illeszkedik a kerületben évek óta kialakított a rend és közbiztonság érdekében létrehozott integrált együttműködésnek a Rendőrség, a Kerületőrség, a Közterület-felügylet és az Önkormányzat között. Ennek a szoros együttműködésnek köszönhetően az elmúlt hat év alatt a VII. kerület a bűnügyi statisztikai kimutatások alapján Budapest első 3 legbiztonságosabb kerületei közé tartozik.
Az átadási ünnepségen az Önkormányzat részéről megjelent Gergely József alpolgármester, Dr. Kispál Tibor Kerületfejlesztési Bizottság elnöke és egyben a robogók vásárlásának kezdeményezője, valamint a Képviselő-testület számos tagja. Az ajándék robogókat Dr. Fülöp Valter r. alezredes BRFK főkapitány-helyettese és Nagy Zoltán r. alezredes kapitányságvezető vették át.
A négy 125 köbcentis teljesen felszerelt robogók 900 ezer forintba kerültek, melyeket az önkormányzat a tavalyi év költségvetése maradványának terhére vásárolta meg. Erzsébetváros közbiztonsága és annak további fejlesztése az egyik legfontosabb feladata Önkormányzatunknak. Az évekkel ezelőtt üzembe helyezett térfigyelő kamerák rendszere, a felállításakor sokat kritizált Kerületőrség, a Közterület-felügyelet és a rendőrség hatékony együttműködése jelentős mértében javított az utcák, parkok, közterületek közbiztonságán. A négy robogó adományozásával az intézkedések gyorsaságához és a rendőri munka hatékonyságának növeléséhez kíván segítséget nyújtani Erzsébetváros Önkormányzata.
Nézze meg az Erzsébetvárosi Televízió riportját:
http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=55169#MIDDLE(external link)
Képek a rendőrségi robogók átadásáról:
Image Image Image
(Fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

A Barcsay is átadásra került

On: 2010 Júl. 02, Péntek 20:42 CEST 
Erzsébetváros Önkormányzatának felújítási programja újabb szakaszához érkezett azzal, hogy a Carl Lutz parkot, Rózsa utcát és a Szinva utcát követően, pénteken, július 2-án, a teljes szélességében felújított Barcsay utcát is átadták. A munkálatok a kerület költségvetéséből és fejlesztési hitelből készültek el, 96 millió forintért. Az új utcakép megtervezésekor és a kivitelezés során a járda és az útfelület díszburkolatot kapott, ugyanakkor akadálymentesített is lett. A kereszteződésekben a vakok és gyengén látók számára speciális járólapokat helyeztek el, mely megkönnyíti és biztonságossá teszi az átkelést. Az ott lakók kérésére az utca teljes hosszában fák kerültek kiültetésre, a Madách Imre Gimnázium előtt pedig virágokkal beültetett sziget teszi barátságosabbá a környezetet.
Az utca átadásakor a Barcsay utca 16-os számú ház falán Emléktáblát is avattak a szép számban megjelent lakók előtt Gergely József alpolgármester, Molnár István a választókörzet önkormányzati képviselője és Dr. Kispál Tibor a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke. Az ünnepségen megjelentek Ripp Ágnes, Ádler György és Fedrid Gábor önkormányzati képviselők.
Képek a Barcsay utca átadásáról:
Image Image Image Image Image
(Fotó: Kissimon István)
További hírek a Barcsay utca felújításáról: http://onkormanyzat.mti.hu/Pages/News.aspx?ni=6001(external link)
http://nol.hu/budapest/utcaszepito_program_erzsebetvarosban(external link)
Nyomtatás
„A VII. kerületi Önkormányzat keretein belül Agglomerációs Környezetinformációs-technológiai Rendszer (AKIR) kiépítése a környezeti demokrácia fejlesztése érdekében” című projekt keretében Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatánál környezeti információs rendszer kezdi meg működését. Az AKIR névre keresztelt informatikai megoldás több eleme – az önkormányzat honlapjának „Környezet Információs Rendszer” menüpontjából – elérhető a kerület lakossága, illetve a tágabb érdeklődői kör részére.
A KMOP-2008.3.3.4.C pályázaton elnyert 83 millió Ft támogatásból megvalósult informatikai rendszer átadására 2010. június 28-án az Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztató keretében került sor. A rendezvényen a Pro Régió részéről megjelent vett Huszár Richárd KSZ operatív vezető, Kovács Ágota pályázati menedzser, a Protégé Kft. részéről Leszkó Zsolt és a közbeszerzési pályázaton nyertes kivitelező Intermap Kft. részéről dr.Csík Károly projektvezető. Az Önkormányzat részéről megjelent Gergely József alpolgármester, Bán Imre a Környezetvédelmi és Közrendvédelmi Bizottság elnöke, Dr. Kispál Tibor a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke, Fedrid Gábor a Gazdasági Bizottság elnöke, Szőke Zoltán informatikai vezető és a Hivatal érintett irodáinak munkatársai.

A Környezet Információs Rendszer működését projektvezető mutatta be.
Az AKIR motorja a térinformatikai rendszer, amelynek egyik fő funkciója a különböző térképművek (földhivatali alaptérkép, közműtérképek, szabályozási tervek, légifotók) publikálása. A térképen kiválasztott ingatlan vagy egyéb objektum jellemző, és publikus adatairól a látogatók könnyen tájékozódhatnak.
A környezeti információs modulba – egyszerű regisztrációs folyamat után – bejelentkezett felhasználó a polgármesteri hivatal munkatársainak jelezhet illegális hulladéklerakással; allergén gyomnövényekkel; díszfákkal, zöldfelületi elemekkel, játszótéri eszközökkel, elhagyott, roncs gépjárművekkel; elhullott állattetemekkel kapcsolatos környezeti problémákat is. A bejelentéshez a térinformatikai rendszer által biztosított térképi felület nyújt segítséget. A rendszer „ügyintézői oldalán” a bejelentésre a hivatal munkatársai intézkedési tervet hoznak létre, amelyről a bejelentő (vagy a tágabb érdeklődő közönség) a rendszerben és e-mailen keresztül is értesül. Az intézkedések végrehajtásáról szintén értesít a rendszer, így nyomon követhetjük az ügy alakulását.
Az érdeklődők ezen kívül térképes felületen megtekinthetik a kerület faállományát, és tájékozódhatnak a közterületi fák jellemzőiről, a tervezett és elvégzett ápolási feladatokról.
Az informatikai megoldás részét képezi az elektronikus időpont foglalási rendszer is, amely hasonlóan működik az ügyfélkapus időpont foglalási rendszerhez, azonban amíg a központi rendszerben az okmányiroda hatáskörébe tartozó ügyekkel kapcsolatban lehet az ügyintézésre időpontot foglalni, addig a projekt keretében elkészített rendszerben ipar-kereskedelmi-, városüzemeltetési-, és építéshatósági ügytípusokkal kapcsolatban lehet ugyanezt megtenni.
Az érdeklődők a Garay téren, az Almássy téren és a Klauzál téren felállított infotornyokon keresztül is elérhetik az alkalmazásokat.
Az AKIR „back office” oldala a polgármesteri hivatal munkatársait segíti a hatékonyabb munkavégzésben, amelyek közül külön említést érdemel az akusztikus tomográf favizsgáló készülék, és a hozzá kapcsolódó informatikai megoldás. A FAKOPP névre hallgató eszközzel a hivatal környezetvédelmi ügyintézői a közterületi díszfák rejtett korhadásait a fa roncsolása nélkül tudják vizsgálni, és az eredmények kiértékelése után megtehetik azokat az optimális intézkedéseket, amelynek eredményeképpen jelentősen csökkenthető egy esetleges baleset bekövetkezésének valószínűsége.
Képek a sajtótájékoztatóról:
Image Image Image (fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

Bábel a Dob utcai Iskolában

On: 2010 Jún 22, Kedd 22:22 CEST 
Az erzsébetvárosi Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskolában 2010. június 22-én tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az Iskola a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézettel és az Artemisszió Alapítvánnyal sikeresen pályázva Európai Uniós támogatást nyertek. Barna Éva iskola igazgató, Sárik Zoltán igazgató (Mérei Ferenc FPPTI), Szántó Diána elnök (Artemisszió Alapítvány) és Harangozó Hajnalka projektmenedzser tájékoztatták a megjelenteket arról, hogy a Dob utcai Kéttannyelvű Iskolában milyen oktatásfejlesztési és oktatási program kerül végrehajtásra. Az iskola 12 éves tapasztalattal rendelkezik a migráns, politikai menekült és idegen ajkú gyermekek oktatásában, beilleszkedésüket segítő pedagógiai program művelésében, ennek továbbfejlesztésében ad segítséget az Uniós támogatás.
A „BÁBEL interkulturális pedagógiai projekt” – Migráns tanulók a magyar közoktatásban elnevezésű kétéves program az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Híradás az eseményről az FNtudósító honlapján: http://www.fntudosito.hu/riport/4686(external link)
Képek a sajtótájékoztatóról:
Image Image Image Image Image
(fotó: Hollósy Zsuzsa)
Nyomtatás

Most a Szinva utca volt soron

On: 2010 Jún 22, Kedd 22:03 CEST 
Erzsébetvárosban újabb felújított utca került átadásra 2010. június 22-én délután. A nagy számban megjelent Szinva utcai lakók dacolva az esővel szívesen vettek részt a megújult utca átadó ünnepségén, melyet Ádler György önkormányzati képviselő szervezett. A hosszú évek várakozása nem volt hiábavaló, mert a lakókkal közösen megtervezett új utcakép mindenki tetszését megnyerte. A lakók vállalták, hogy a kérésükre kihelyezett növényeket örökbe fogadják és ápolni fogják.
A Szinva utcában is gondoltak a mozgássérült autótulajdonosokra. Azoknál a házaknál kerültek a mozgássérült parkolók kijelölésre, ahol a mozgássérültek laknak. Így számukra könnyen elérhetővé válik a közlekedésüket segítő autó.
Az átadásnál jelenvoltak még a kivitelező vállalat vezetői, Fedrid Gábor és Bán Imre önkormányzati képviselők, valamint Dr. Kispál Tibor a kerületfejlesztési Bizottság elnöke.
A jelenlevőket Ádler György és Dr. Kispál Tibor köszöntötte, majd együttesen leplezték le a ház falán elhelyezett emléktáblát.
Képek a Szinva utca átadásáról:
Image Image Image
fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

FELHÍVÁS!

On: 2010 Jún 12, Szombat 20:25 CEST 
Hazánkban az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb árvize okoz hatalmas károkat folyóvizeink környezetében levő mezőgazdasági területeken és a településeken élőknek, elmosva lakóházaikat, állataikat, gazdaságaikat. Közel 4000 kitelepített ember, többszáz összedőlt ház, többmilliárdos kár - az idei árvíz mérlege. Sokuk családi házát, vagyonát semmisítette meg az ár. Ezek a családok segítségre szorulnak.

Az Erzsébetvárosi Képviselő-testület MSZP Frakciója pénzadomány-gyűjtési akciót kezdeményez Erzsébetvárosban az árvízkárosultak megsegítése érdekében „Erzsébetváros az árvízkárosultakért” néven.

A pénzadomány-gyűjtési akció tervezett időtartama cca. 1 hónap, 2010. június 18-től július 18-ig tart.
Az összegyűjtött adományt a későbbiekben meghatározott kistelepülés Önkormányzata részére kerül átadásra.

A támogatások befizetésére két lehetőség áll rendelkezésre:
1. Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata a pénzadományok gyűjtésére az alábbi számlát már megnyitotta:
OTP 11784009-15507008-10250000 „Erzsébetváros az árvízkárosultakért”
2. A közvetlen pénzadományok leadásához a Polgármesteri Hivatalokban jól látható és biztonságos helyen lezárt, átlátható műanyagból készült pénzgyűjtő urnák kerülnek elhelyezésre - „Erzsébetváros az árvízkárosultakért” felirattal.

Nézze meg a NOL TV felvételeit: http://www.videohirek.hu/video/47486/arviz-2010-magyarorszag(external link)
További link: http://nol.hu/budapest/erzsebetvaros_az_arvizkarosultakert(external link)

Ha teheti adományával segítsen a bajbajutottakon! KÖSZÖNJÜK!
Nyomtatás

Újabb megszépült parkkal gazdagodott Erzsébetváros

On: 2010 Jún 03, Csütörtök 21:25 CEST 
Kettős ünnepség zajlott le 2010. június 3-án a felújított Carl Lutz parkban. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat által biztosított pénzeszközökből, lakossági és kerületi Iskolák összefogásával épült át és került növényesítésre a Dob utca és a Rumbach Sebestyén utca kereszteződésénél megtalálható Carl Lutz park. A Park átadását követően a kerület második „Gondolatok köve” is átadásra került.
A Solymári Gabriella önkormányzati képviselő által szervezett rendezvényen a megújított parkot Gergely József alpolgármester, a Carl Lutz emlékének tisztelgő „Gondolatok kövét” Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselő adták át a lakósságnak. A zsidóság megmentéséért életét is kockáztató Carl Lutzról Flörich Róbert főrabbi emlékezett meg. Az ünnepséget Rosenfeld Dániel kántor-jelölt által megfújt Sófár hangjai zárták.
Image Image Image Image Image Image
(Fotó: Kissimon István)

Olvassa el a NOL.hu cikkét: http://nol.hu/budapest/20100624-gondolatok_koven_hires_nevadok(external link)

A tudás és a sport győztesei

On: 2010 Jún 02, Szerda 21:29 CEST 
„Élen a tanulásban, Élen a sportban” díjátadó gála keretében kapták meg megérdemelt jutalmukat 2010. június 2-án a kerületi iskolások. Erzsébetvárosban az évek óta meghirdetett diáksport bajnokságban korcsoportonként és sportáganként több tucat díjat vehettek át a gyermekek és iskolai sportközösségek. A 2009/2010. tanév vándorserlegét a Madách Imre Gimnázium nyerte.
A díjakat Ripp Ágnes önkormányzati képviselő, a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke és a Bizottság tagjai adták át, Becskei Barbara önkormányzati képviselő, Faragó Balázs a bizottság tagja és Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselő.

Gratulálok a győzteseknek!
Image Image Image Image (Fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

Frakcióvezetői kerekasztal az ETV-ben

On: 2010 Jún 02, Szerda 20:56 CEST 
Az Erzsébetvárosi Televízió 2010. június 2-i frakcióvezetői kerekasztal beszélgetésén „a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról” szóló - az Országgyűlés elé képviselői önálló indítványként benyújtott - törvény várható hatásairól és Erzsébetváros aktuális ügyeiről vitázott Molnár István a FÜGE, Vattamány Zsolt a FIDESZ-KDNP frakcióvezetői és Dr. Kispál Tibor az MSZP frakcióvezető helyettese.
A műsort Német Péter az ETV főszerkesztője vezette.

Nézzem meg az Erzsébetvárosi Televízió adását:
http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=54630#MIDDLE(external link)
Nyomtatás

Idősek Juniálisa az Akácos Udvarban

On: 2010 Jún 02, Szerda 11:42 CEST 
Az októberi hűvös esős időjárás ellenére jókedvű juniális programot láthattak az erzsébetvárosi ERISZ (Erzsébetvárosi Integrált Szociális Szolgáltató) szervezésében megjelent szépkorúak az Akácos Udvar klubhelyiségében 2010. június 1-én.
A zsúfolásig megtelt pinceszínházban Solymári Gabriella, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke köszöntötte a klubtagokat és vendégeket az Erzsébetvárosi Önkormányzat nevében.
A további jó hangulatról a Bihari János Táncegyüttes fergeteges műsora, az Akácvirág táncegyüttes csinos asszonyainak lendületes produkciója, és a megjelenteket is táncra bíró Madison Duó gondoskodott.
A rendezvényen az önkormányzat Képviselő-testülete részéről megjelent még Ádler György és Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselők.
Image Image Image
(fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

Tiszteletadás a Hősök Napján a világháborúk áldozatainak

On: 2010 Május 30, Vasárnap 20:57 CEST 
Az Erzsébetvárosi Hadigondozottak Egyesülete kezdeményezésére az Erzsébetvárosi Önkormányzat támogatásával 2010. május 30-án Emlékhely avatására és felszentelésére került sor a Rózsák tere, Szent Erzsébet Templom Huszár utcai kertjében.
Az ünnepélyes avatás alkalmából Sulyok András, hadiárva, az Egyesület vezetőségének tagja emlékezett meg a világháborúk áldozatairól a még élő hadiárvák és családjaik nevében. Az Emlékhelyet Müller István, az Egyesület elnöke és Gergely József, alpolgármester leplezte le.
Az áldozatoknak és hősöknek tisztelegve koszorúkat és virágokat helyeztek el a megjelentek, többek között Gerenday Ágnes önkormányzati képviselő. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat nevében Gergely József alpolgármester és Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselő helyeztek el koszorút.
Az Emlékhelyet Török Csaba, a Szent Erzsébet Templom plébánosa szentelte fel.
Image Image
(Fotó: Kissimon István)
Nyomtatás
Erzsébetváros Képviselő-testületének 2010. május 28.-i ülésén tájékoztatta a testületet a Kerületfejlesztési Bizottság az idei Társasház-felújítási pályázat lebonyolításáról és elbírálásáról.
Erzsébetváros Képviselő-testülete még a tavaly decemberben elfogadott 2010. évi költségvetésében – folytatva az évtizedes gyakorlatot – 100 millió forint forrást biztosított a kerület társasházainak felújítási munkálataik támogatására.
Az 1997 óta meghirdetett felújítási pályázatokban a kerület cca. 1200 társasháza közül 998 lakóház kapott eddig támogatást.
A pályázatban megjelölt március 22-i határidőig 255 pályázat került beadásra, melyek igényelt támogatási összege 319.559.689.- forint volt. A pályáztatást szabályozó rendeletnek és a pályázati kiírásnak 178 pályázat felelt meg. A szakmai előminősítés és javaslat alapján a Bizottság 126 pályázat összesen 98.166.833.- forint összegű támogatását fogadta el.

Pénteki Gyermek nap a Klauzál téren

On: 2010 Május 28, Péntek 20:16 CEST 
A Gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. A Nemzetközi Gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, általában (de nem mindenhol) június 1-jén. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920. április 23.-án, majd később a genfi Gyermekjóléti Konferencián 1925-ben. Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsák meg az Egyetemes Gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.

Magyarországon 1931-től ünneplik (akkor még Gyermek Hétnek hívták), 1950 óta már csak egy napig tart és május utolsó vasárnapján tartják.

A Klauzál téren százával megjelent gyermekeket nem zavarta, hogy az Erzsébetvárosi Önkormányzat támogatásával, a Közösségi Ház munkatársainak szervezésében idén pénteken élvezhették a Gyermeknapi programokat, vetélkedőket, zenés, éneklős, táncos műsorokat, sakkversenyt, arcfestést, gombfoci bajnokságot, lufi hajtogatást. A szórakoztató műsorok mellett a jó hangulatról Kaczviczky Barbara műsorvezető és az üdítőitalokat, szendvicseket, süteményeket és csokikat kínáló büfé is gondoskodott.
Az Erzsébetvárosi Önkormányzat részéről megjelentek és a programokban részt vettek Gergely József alpolgármester, Devosa Gábor alpolgármester, Solymári Gabriella, Ripp Ágnes, Bán Imre, Fedrid Gábor és Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselők.
Image Image Image
(fotó: Kissimon István)
Nyomtatás

"Ha akarjátok, nem álom" Herzl Tivadar 1897

On: 2010 Május 21, Péntek 07:03 CEST 

Herzl Tivadarra emlékezett Erzsébetváros


Erzsébetváros 2010. május 16-án a Magyar-Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság szervezésében emlékezett meg Herzl Tivadar (1860. május 2. – 1904. június 3.) születésének 150. évfordulójáról. A rendezvényen Dr. Szita Szabolcs történész professzor, Asztalos Károly rabbi-jelölt, Gergely József alpolgármester, Eliézer Slomovits főrabbi az OR-ZSE vendégtanára és Rosenfeld Dániel kántor-jelölt méltatták a Zsidó állam megálmodójának életútját. Az eseményen az Erzsébetvárosi Önkormányzat részéről megjelent még Solymári Gabriella és Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselők. A megemlékezés során Herzl Tivadar tiszteletére emléktáblát avattak és fát ültettek a jelenlevők. A bensőséges program a Sófár fújást követően 15+1 fehér galamb és 150 kék és fehér léggömb felengedésével zárult.

Image Image Image Image
(fotó: Kissimon István)
Nézze meg az Erzsébetvárosi Televízió tudosítását az eseményről:
http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=54153#MIDDLE(external link)

Befejeződött a tavaszi nagytakarítás Erzsébetvárosban

On: 2010 Május 11, Kedd 15:06 CEST 
Az erzsébetvárosi Képviselő-testület Szocialista frakciójának kezdeményezésére 2007-ben beindított, évente két alkalommal szervezett körzettakarítások idei tavaszi sorozata május 9-én vasárnap ért véget. A munka a 15-ös és 14-es önkormányzati választókörzetben március 20-án kezdődött. A közel két hónapig tartó akcióban több száz erzsébetvárosi lakó, iskolás és szüleik együtt kapcsolódtak be önkéntes segítőként a munkába.
A kezdeményezés eredeti céljai most is teljesültek. Szombatonként és vasárnaponként a választókörzet képviselője vagy választókörzeti referense felhívására sok helyi lakos és iskolás vett részt a közterületek, utcák, parkok takarításában, a szabálytalanul felragasztott hirdetések eltávolításában, lakókörnyezetünk szebbé tételében.
Frakciótársaim nevében köszönöm mindazoknak, akik ebben a munkában évről-évre, és idén is szabadidejüket áldozva részt vettek.

Nézze meg a Wesselényi és Nagydiófa utca sarkánál munkára gyülekezőkről készült filmet (film: Laczikó Károly): http://www.youtube.com/watch?v=7bP43indfiY&feature=player_embedded(external link)

Nézze meg a május 8-i, 2. önkormányzati választókörzet takarításokról készült képeket (fotó: Kissimon István):
Image Image Image Image Image Image
Nyomtatás

Újabb kulturális mérföldkő Erzsébetvárosban

On: 2010 Május 06, Csütörtök 09:42 CEST 
A "Kultúra utcája" pályázat támogatási szerződésének ünnepélyes aláírása került sor Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Polgármesteri Hivatalában 2010. április 30-án.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázat támogatási szerződését pénteken ünnepélyesen aláírták a VII. kerület Önkormányzatának nevében Gergely József alpolgármester és Kálmán Zsuzsanna címzetes főjegyző, a Hivatal vezetője, valamint a közreműködő szervezet a Pro Regio Közép-Magyarosrszági Regionális Fejlesztési és Szolgáltató NonprofitKft. ügyvezető igazgatója.

A "Kultúra utcája" projekt célja: Új gazdasági, közösségi funkciók megjelenésének támogatása, meglévő funkciók erősítése. Kulturális, épített örökségi, turisztikai értékek feltárása, kiskereskedelmi funkciók erősítése. Vonzó városi környezet kialakítása, amely ösztönzi a a további magánberuházásokat. Városmarketing akciók.
A projekt végrehajtásáról kisfilm is készül, valamint lakáskiállításon, turisztikai vásáron kiadványok is megjelenítik a projekt fázisait, eredményeit. A környezettudatos központ átadásakor konferencia is megrendezésre kerül majd.

A megvalósítás időpontja: 2010.04.30 - 2011.09.30.

Támogatás mértéke: 832 979 136 Ft
Önerő: 222 659 406 Ft
Összköltség: 1 055 638 542 Ft

A "Kultúra utcája" projekt együttműködő partnerei:
Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Olvassa el Kálmán Attila (NOL) honlapján megjelentetett 2010. május 6-i cikkét:

Carl Lutz parki piknik

On: 2010 Ápr. 29, Csütörtök 06:08 CEST 
Képviselői kezdeményezésre április 23-án délután félszáz lakó és iskolás ültetett virágokat és fákat a nemrégiben felújított Carl Lutz parkban.

Solymári Gabriella önkormányzati képviselő felhívására a választókörzet lakói, a Baross Gábor Általános Iskola és az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium diákjai, valamint Ripp Ágnes, Bán Imre és Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselők jelentek meg és segítettek az Erzsébetvárosi Önkormányzat által felújított Carl Lutz park növényesítésében. A Kamilla Kft. munkatársainak közreműködésével 8 fát és több száz virágpalántát ültettek el a szorgos kezek.
Köszönöm a lakóknak, a gyermekeknek és az iskolák pedagógusainak, hogy a Szenes Hanna park és az Almássy tér után a Carl Lutz park megszépítésében is részt vettek. Erzsébetváros ismét gazdagabb lett egy élménnyel és gazdagabb lett egy felújított virágos „szigettel”.

Nézze meg a képeket (fotó: Kissimon István):
Image Image Image Image Image

Nyomtatás

KÖSZÖNET

On: 2010 Ápr. 26, Hétfő 07:01 CEST 
Tisztelt Erzsébetvárosiak!

Köszönet illeti azokat, akik április 25-én éltek választási jogukkal és elmentek szavazni a 2010-es Országgyűlési Választáson!
Köszönöm mindazoknak, akik a 2. fordulóban támogattak értékelték eddigi munkámat, annak eredményeit, és engem tiszteltek meg szavazatukkal!

Gratulálok a győzteseknek és sikeres munkát kívánok.

A Választás szavazási eredményeinek 97,56 %-os feldolgozottsága alapján Erzsébetváros 9. számú egyéni választókerületében a 2. fordulóban a szavazásra jogosultak 43,46 %-a jelent meg a szavazókörökben és adta le voksát.
A jegyzőkönyvek alapján a Választás eredménye az alábbiak szerint alakult:

Csiba Katalin Gyöngyvér LMP 15,00
Dr. Kispál Tibor MSZP 27,52
Rónaszékiné Keresztes Monika Mária FIDESZ-KDNP 57,48

A választási eredmények további részletei itt olvashatók:
http://www.valasztas.hu/hu/parval2010/354/354_0_index.html(external link)
Nyomtatás

Folytatódó óvodafelújítási program Erzsébetvárosban

On: 2010 Ápr. 23, Péntek 07:02 CEST 
Jelentősen javította óvodai állapotát a VII. kerület. Ezúttal a Brunszvik Teréz Óvoda átépített és megújult játszóudvarának átadására került sor 2010. április 23-án. Az Óvoda játszókertje 30 millió forint pályázati forrásból lett megújítva. Az átadáson a gyermekek és szüleik, a társintézmények vezetői, Gergely József és Devosa Gábor alpolgármesterek, Dr.Kispál Tibor a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke, Gerendai Ágnes és Simon Péter önkormányzati képviselők vettek részt.
A gyerekeket játszóvárban több csúszda, mászófal, tűzoltócső-alagút és kötélhíd várja. A homokozók mellett indián sátorban, mézeskalács házikókban és tanösvényeken bóklászhatnak.
Az utóbbi években Erzsébetvárosban megszüntették lakásóvodákat, a Rózsa utcában egy újat építettek és több játszóudvart is megszépítettek, felújítottak.
Nézze meg a képeket (fotó: Kissimon István):
Image Image Image Image Image
Nyomtatás

Agytorna a Nagyi-Neten

On: 2010 Ápr. 22, Csütörtök 06:52 CEST 
Hódít a világháló Erzsébetváros nyugdíjasai között: az önkormányzati programok közül évek óta kitartóan vezeti a népszerűségi listát az ingyenes Nagyi-Net.
A legújabb, tizennyolc fős csoport oktatása a közelmúltban indult, s idén meghirdethetik az első, haladóknak szóló tanfolyamot is. A világháló rejtelmeibe beavató órák a Belső-erzsébetvárosi Idősek Klubjainak nappali ellátásában zajlanak, s hamar sikeressé váltak. Pláne, hogy a Nagyi-Netet 2008 szeptemberében indították. A szervezők eleinte szinte kizárólag alapfokú ismereteket oktattak azzal a céllal, hogy a résztvevők alapfokú szinten elsajátítsák a számítógép működését és leküzdjék a használatától való idegenkedést, megtanulják az internetes keresést és a levelezést. Sikerült.

Április 25-én lesz az Országgyűlési Választás 2. fordulója!


Erzsébetváros jelöltje továbbra is Dr. Kispál Tibor!

Szavazzon a munkára, a teljesítményre, Erzsébetváros képviseletére a Parlamentben!

Kérem jöjjön szavazni április 25-én és támogasson szavazatával!

Dr. Kispál Tibor X

Nyomtatás
2003 óta szervezem a tavaszi körzettakarítást, ahol évről évre egyre többen vesznek részt. Idén még a tavaszi napsütés is segítette a több tucat önkéntes munkáját. A takarításhoz, mint mindig a Kamilla Kft. biztosította a gépeket és eszközöket.
A tisztaság igénye nem tűri a koszt.
Köszönöm mindazoknak, akik idén el tudtak jönni és azokat is köszönet illeti, akik nap, mint nap tesznek azért, hogy lakókörnyezetünk olyan legyen, ahol jó élni, ahova jó hazajönni.
A választókörzetemben élők megmutatták, hogy együtt többre vagyunk képesek tenni lakóhelyünkért, környezetünkért.
Tegyünk így továbbra is!

Image Image Image Image Image Image Image Image
Nyomtatás

Éneklő Ifjúság Hangverseny Erzsébetvárosban

On: 2010 Ápr. 21, Szerda 09:37 CEST 
Erzsébetváros iskoláinak gyermekkórusai tartottak fergeteges kórusversenyt április 17-én, szombaton délelőtt a Madách Színházban.
A 20 éve minden évben az Erzsébetvárosi Önkormányzat támogatásával megrendezésre kerülő, hagyománnyá vált koncertre a Színház dugig megtelt a gyermekek színvonalas produkciójára és a kultúrára éhes szülőkkel, nagyszülőkkel és érdeklődőkkel.
Erzsébetváros valamennyi iskolája részt vett már a két évtizedes rendezvénysorozaton, ahol ez idő alatt közel 1200 mű hangzott el.
A zenének nem kell útlevél. A zene összeköti a különböző kultúrákat, igényességre, befogadásra és toleranciára neveli gyermekeinket.
Köszönet illeti a gyermekeket, szüleiket és pedagógusaikat többek között azért, hogy ebben az évben is egy igényes dalversennyel aranyozták be ezt az áprilisi szombatot.
Köszönet illeti a Madách Színházat is, hogy a Zeneakadémia felújítása miatt a rendezvényt befogadta.
Image Image
Nyomtatás
Az Erzsébetvárosi Televízióban április 14-én elhangzott beszélgetés során a Fidesz két, a 9. és a 10. választókerületében induló országgyűlési képviselő jelöltje fölöslegesnek tartja, hogy a televízió nézői előtt élő adásban megvitassák álláspontjaikat. Nem tartották fontosnak sem az első, sem pedig a második forduló előtt, hogy a politikai érvek és ellenérvek, tények és fikciók szemtől szembe utat találjanak a nézők, a választópolgárok felé.
A 9. választókerület Fideszes képviselőjelöltje nem szándékozik beszélgetni az elmúlt nyolc évről, a 10. választókerületé pedig a választók lebecsülésének tartja a politikusi vitát.
Az elmúlt napokban kezd körvonalazódni, hogyan is képzeli a megalakuló Orbán kormány Budapesten az önkormányzatok lefelezését. Többek között szóba került a belvárosi kerületek összevonása – V., VI. és VII. kerületek – megszüntetve például az idén 128 éves Erzsébetvárost is.

Felmerül a kérdés: Ha a Fidesz képviselőjelöltje kap mandátumot a Parlamentben, hogyan fogja képviselni Erzsébetváros érdekeit? Milyen gombot fog megnyomni akkor, amikor a patinás kerület eltüntetéséről szavaznak majd? Milyen érvekkel fog ez ellen vagy mellette érvelni? Milyen választ ad majd a kerület lokálpatrióta választópolgárainak kérdéseikre?
Mi fog történni Erzsébetváros fejlesztési programjaival, iskola, óvoda, bölcsőde, utca, lakóház felújításokkal? Mi lesz a társasház felújítási pályázatok 1997 óta kialakult rendszerével, a gázpályázatokkal, kaputelefon és növényesítési pályázatokkal, ha nem lesz Erzsébetvárosi önkormányzat?

Nézzük szembe egymással és a kamerán keresztül a választókkal. Nem a csak múltról kell beszélni, hanem a jövőről is. Az, aki helyén tudja értékelni a múltat és a jelent, az tudja hova kell és lehet tovább vinni Erzsébetvárost a jövőben.
Az jelenti az erzsébetvárosi polgárok, választók lebecsülését, ha még arra sem tartják érdemesnek őket, hogy megtudják ki, mit és hogyan kíván képviselőként Erzsébetvárosért, az országért tenni.

Nézze meg a Dr. Kispál Tiborral folytatott beszélgetést az Erzsébetvárosi Televízióban:
http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=52909#MIDDLE(external link)

Nyomtatás

MÁSODIK FORDULÓ ÁPRILIS 25-ÉN!

On: 2010 Ápr. 16, Péntek 14:00 CEST 

Április 25-én lesz az Országgyűlési Választás 2. fordulója!

Kormányváltás történt, ez már tény. A választók akaratának megfelelően a következő kormányt a Fidesz alakítja majd.

Erzsébetváros jelöltje továbbra is Dr. Kispál Tibor!

Szavazzon a munkára, a teljesítményre, Erzsébetváros képviseletére a Parlamentben!

Kérem jöjjön szavazni április 25-én és támogasson szavazatával!

Dr. Kispál Tibor X

Nyomtatás

KÖSZÖNÖM

On: 2010 Ápr. 12, Hétfő 07:00 CEST 
Tisztelt Erzsébetvárosiak!

Köszönet illeti azokat, akik április 11-én éltek választási jogukkal és elmentek szavazni a 2010-es Országgyűlési Választáson!
Külön köszönöm mindazoknak a szavazatait, akik támogattak és azoknak is, akik politikai nézeteiktől függetlenül értékelték eddigi munkámat, annak eredményeit, és engem tiszteltek meg voksukkal!

A Választás szavazási eredményeinek 99,99 %-os feldolgozottsága alapján Erzsébetváros 9. számú egyéni választókerületében a szavazásra jogosultak 61,74 %-a jelent meg a szavazókörökben és adta le voksát.
A jegyzőkönyvek alapján a Választás eredménye az alábbiak szerint alakult:

Csiba Katalin Gyöngyvér LMP 17,47
Dr. Kispál Tibor MSZP 25,87
Rónaszékiné Keresztes Monika Mária FIDESZ-KDNP 46,34
Silhavy Máté Tibor Jobbik 10,32


A választókerületben a választás érvényes, de eredménytelen, ezért második fordulót kell tartani!

Kérem, hogy a 2010. április 25-én sorra kerülő második forduló alkalmával szavazataikkal támogassák a munkán alapuló értékteremtést, támogassanak szavazataikkal!

A választási eredmények további részletei itt olvashatók:
http://www.valasztas.hu/hu/parval2010/354/354_0_index.html(external link)
Nyomtatás

Ennyi a Demokrácia

On: 2010 Ápr. 08, Csütörtök 11:03 CEST 
A demokrácia egy rossz dolog, de ennél jobbat még nem talált ki senki. – mondta egyszer Winston Churchill. Az, amire évek óta tudatosan készül a jobb és szélsőjobb Magyarországon már demokráciának is aligha nevezhető.

Nyolcmillió választó adatai a Fidesz kezében. Három kategóriába sorolják az állampolgárokat. – írja a Hírszerző 2006.március 13-i cikkében http://www.hirszerzo.hu/cikk.hirszerzo.10083.html(external link) , majd
Rejtélyes választói adatbázis a hivatali számítógépen. Az OVB előtt a Békés megyei nyilvántartás ügye. – írja két nappal később a Hírszerző 2006.március 15-én. http://www.hirszerzo.hu/cikk.rejtelyes_valasztoi_adatbazis_a_hivatali_szamitogepen.10183.html(external link)

Bagatelizált elszólások és lebukások csak sejtették eddig is, hogy a FIDESZ és a JOBBIK hogyan képzelik el a magyar társadalmat politikai nézeteik alapján nyilvántartani és megosztani „Maguk fajtára és magunk fajtára.”

Kubatov őszödi beszéde: "meg tudom mondani, kik azok a komcsik, akik nem a Fideszt támogatják"
http://www.hirszerzo.hu/cikk.kubatov_oszodi_beszede_meg_tudom_mondani_kik_azok_a_komcsik_akik_nem_a_fideszt_tamogatjak.146201.html(external link)
(Hírszerző információ 2010-04-07 16:36)
Részletek a cikkből:
A Fidesz nagyszabású adatbázis-építését leleplező hangfelvételt közölt a kuruc.info című neonyilas lap. A felvételen Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója beszél arról, hogy a Fidesz minden magyar választó pártpreferenciájával tisztában van, név szerint ismerik többek között "azokat a komcsikat, akik nem a Fideszt támogatják".
A hangfelvételből az is kiderül, hogy Orbán Viktor nem ért a számítástechnikához, mint Kubatov mondta, "most már sokat léptünk előre mert sms-t tud fogadni meg küldeni, és tudja mi a fax és az e-mal közti különbség, de nem is ez a dolga".
A Hírszerző megkereste a Fidesz sajtóosztályát és Kubatov Gábort is, de egyelőre senki nem reagált kérdéseinkre.

Az Egyenlítő TV is megkereste a FIDESZ sajtóügyeletét. A telefonbeszélgetés itt meghallgatható:
http://www.youtube.com/watch?v=I26W6yP2GpE&feature=player_embedded(external link)

Na, most van szükség demokratikus önvédelemre

Lendvai Ildikó sajtótájékoztatójának befejező gondolataiban elmondta: „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, az ügyben rendőrségi és ügyészségi feljelentést teszünk, az Országos Választási Bizottsághoz és az adatvédelmi biztoshoz fordulunk. Nem hagyjuk magunkat, nem hagyjuk annyiban, és nemcsak április 11-e miatt. Hanem az összes többi nap, a szabad és demokratikus Magyarország hétköznapjai miatt. Ez ugyanis a mindennapjainkról, a szabadságunkról, a demokráciánkról szól. Túlzások nélkül, a szó legszorosabb értelmében. Na, most van szükség demokratikus önvédelemre.”
Nyomtatás

Egy ajánlás Dr. Gurmai Zitától

On: 2010 Ápr. 07, Szerda 12:26 CEST 
Dr. Gurmai Zita 2004 óta az Európai Parlamentben képviseli a Magyar Köztársaságot. Európai parlamenterként brüsszeli feladatai mellett sem feledkezik meg lakóhelyéről, Erzsébetvárosról. Az elmúlt években örökbe fogadott iskolájában a Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskolában évek óta megrendezésre kerül az Európai Uniós vetélkedő.

http://www.youtube.com/watch?v=oujP4EDrwbo(external link)
Nyomtatás

Boldog Húsvétot!

On: 2010 Ápr. 02, Péntek 17:39 CEST 
A húsvét ünnepe a niceai zsinat óta (325) a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap. Mivel ez az időpont folyton változik, mozgó ünnep. A népi hagyományok szerint a húsvét virágvasárnaptól fehérvasárnapig tart. Virágvasárnapra esett a barkaszentelés, a kiszebábúzás és a villőzés.
Image

Gondolatok Erzsébetvárosról

On: 2010 Ápr. 02, Péntek 09:57 CEST 
Nézze meg az erről készült rövidfilmet:
http://www.youtube.com/watch?v=7pYNJsxiatI(external link)
Nyomtatás

Ellenzem az indoktalan gázáremelést

On: 2010 Márc. 26, Péntek 13:05 CET 
A csütörtökön nyilvánosságra hozott gázáremelés elfogadhatatlan. Már az is, hogy a szolgáltatók 15-20%-os emelést akartak elérni a kormánynál! Indokolatlannak és elfogadhatatlannak tartom az átlagosan 10%-os emelést.

2009. július 1-je óta a földgáz árát nem hatósági úton állapítják meg. Az egyetemes szolgáltatók negyedévente egy előzetesen meghatározott képlet szerint alakítják ki földgáz árára vonatkozó javaslatukat, amelyet jóváhagyásra elküldenek a Magyar Energia Hivatal (MEH) részére. Ha a javaslat a jogszabály szerinti képletnek megfelel, akkor azt a Magyar Energia Hivatalnak jóvá kell hagynia.

A jogszabályok és a MEH álláspontja ellenére az a véleményem, hogy:

1. A jogszabályok vannak az emberekért, és nem az emberek a jogszabályokért.
2. Az infláció mértékénél nagyobb emelést semmi sem indokolhatja – legfeljebb a szolgáltatók profitéhsége.
3. A gáz és az olaj világpiaci ára sem indokolja az emelést, ráadásul jóval rosszabb dollár-árfolyammal kalkuláltak.

Egyetértek azzal, hogy az MSZP kezdeményezi a parlament gazdasági bizottsága rendkívüli ülésének összehívását.

Nyomtatás

KÖSZÖNÖM !

On: 2010 Márc. 25, Csütörtök 07:00 CET 
Az országgyűlési választást megelőző február első hetében megkezdődött ajánlószelvény gyűjtése március 19-én befejeződött.

Ez úton is minden erzsébetvárosi választópolgárnak tisztelettel köszönöm a hozzám eljuttatott vagy személyesen nekem átadott ajánlószelvényeket.
Köszönöm, hogy az átadott igen nagy számú ajánlószelvénnyel is értékelik eddigi képviselői munkámat.
Köszönöm a bizalmat, és köszönöm a személyesen vagy levélben, email üzeneteikben megfogalmazott biztatást és támogatást.

Kérem, hogy az április 11-i országgyűlési választáson is támogassanak szavazatukkal!

Dr. Kispál Tibor országgyűlési képviselő-jelölt
Nyomtatás
Iskolai diáksztrájk szervezője, sikeres építész-operaénekes-festő és arab diplomás mezőgazdász is indul az MSZP jelöltjeként az áprilisi választáson. A párt a Fidesznél több fiatalnak és nőnek ad lehetőséget, de a kerületek többségében a már kipróbált embereit indítja. A negyvenévesnél idősebb jelöltek közül szinte mindenki tagja volt az MSZMP-nek, van, aki 10 évig emésztgette a rendszerváltást. Ismerje meg az MSZP egyéni jelöltjeit! - írja honlapján az Origo.

"Politikusként és tanárként is az a célja, hogy "az egy főre eső értelmes emberi élet hányadosa közelítsen az egyhez". "Ma a parlamenti nagypolitika arról szól, hogy a körzetekbe viszik le az acsarkodást. Én ezt akarom megfordítani, ha bekerülök az országgyűlésbe, Erzsébetvárost viszem be oda" - mondta."

Olvassa el az Origo oldalán megjelent cikket:
http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100319-az-mszp-176-egyeni-jeloltje.html(external link)
Nyomtatás
Ezen a napon a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Március 15-e jelképpé vált, nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki.
Erzsébetvárosban, ebben az évben is sokan ott voltunk a Klauzál téren kialakított emlékhelynél. Erzsébetvárosi polgárok, civil szervezetek, kisebbségi önkormányzatok, vállalkozók, pártok, országgyűlési és önkormányzati képviselők békességgel emlékeztek és tisztelegtek a 162 évvel ezelőtt 1848. március 15.-én kitört forradalomra és szabadságharcra.

Image Sokan voltunk ott...
Image Koszorúzás a Klauzál téren Bakonyi Karola és Dr. Kispál Tibor

Image
„Mit kíván a magyar nemzet. – Legyen béke, szabadság és egyetértés.” – adta hírül a korabeli plakát.
Sokan kívánjuk ezt ma is. Többen, mint gondolnánk…
Nyomtatás

Választási Etikai Megállapodás Erzsébetvárosban

On: 2010 Márc. 12, Péntek 15:53 CET 
Erzsébetvárosban Molnár István (Függetlenek Erzsébetvárosért Egyesület) és Dr. Kecskés Gusztáv (Szövetség Erzsébetvárosért Mozgalom) kezdeményezésére elkészült a Választási Etikai Megállapodás. A két önkormányzati képviselő a 2010. március 11-i Képviselő-testületi ülésen hívta fel a Megállapodás aláírására a kerületben működő valamennyi Pártot.
2010. március 12-én a sajtó nyilvános eseményen Ripp Ágnes (MSZP) és Dr. Kecskés Gusztáv jelenlétében Varga Tibor (MIÉP), Dr. Kispál Tibor (MSZP) és Silhavy Máté (JOBBIK) részéről aláírták a megállapodást.
A megjelentek örömmel vették volna, ha a Megállapodás valamennyi Párt részéről aláírásra kerül.

valasztasi_megallapodas.pdf
Nyomtatás

BOLDOG NŐNAPOT !

On: 2010 Márc. 08, Hétfő 07:24 CET 
KEDVES LÁNYOK ÉS ASSZONYOK! KEDVES NŐK!

BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁNOK MINDANNYIUKNAK AZ ÉV MIND A 365 NAPJÁRA!
biggrin

ImageNőnapi köszöntés a Dózsa Gy. úti Idősek Otthonában
Image Image Image
Nőnapi köszöntés a Blaha Lujza téri aluljáróban
Image Image Image
Nőnapi köszöntés a Közösségi Házban
Image Image
Nyomtatás

Farsangi jelmezbál az Erzsébetvárosiak Klubjában

On: 2010 Febr. 22, Hétfő 15:52 CET 
Örömmel vettem részt az Erzsébetvárosi Közösségi Házban február 20-án megrendezett farsangi jelmezes bálon. A precízen megszervezett rendezvény kitűnő hangulatát, mindemellett a báli hangulathoz illő zenét adó zenekar, a mulatságos jelmezek és a megjelent családok, baráti társaságok együtt alapozták meg. Öröm volt azt is látni, hogy a bálon gyermekek is részt vettek, és komolyan véve a jelmezversenyt fokozták az amúgy is kellemes hangulatot. Sok helyen, sokféle bált rendeznek ilyenkor az országban, de itt Erzsébetvárosban ezúttal több volt ez, mint egy felnőtt mulatság. Idősek, nagymamák és nagypapák, gyermekeikkel és unokáikkal együtt akaratlanul is azt üzenték a világnak, hogy mi egy közösséghez, Erzsébetvároshoz tartozunk. Ismerve, de ismeretlenül is képesek vagyunk együtt énekelni, örülni és jól érezni magunkat. Jó ez a közösség!

Nézze meg az Erzsébetvárosi Televízió tudósítását a Farsangi jelmezes bálról:
http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=50768#MIDDLE(external link)
Nyomtatás

Erzsébetvárosi iskolások az Operaházban

On: 2010 Febr. 15, Hétfő 04:14 CET 
150 erzsébetvárosi iskolás vehetett részt február 14-én vasárnap a Magyar Állami Operaházban rendezett jótékonysági gyermekprogramon. A szombati Operabált követő napon a még üres táncparketté alakított nézőtéren a legifjabbak Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című operájából készült 45 perces meseelőadásban a két főszereplő kalandozásait követve találkoztak az álommanóval, a tündérrel, és egy óriással is. Köszönöm Dr. Gurmai Zita EP képviselőnek és Dr. Fogarasi Katalinnak a Klauzál Lions Klub elnökének, hogy az idén második alkalommal megrendezett gyermekprogramon Erzsébetváros valamennyi Általános Iskolájából ilyen nagy létszámú gyermeksereget vihettem el az Operaházba.
Image Image Image Image

Video: http://www.youtube.com/watch?v=E9eD4fPMJOY(external link)

Elindult az Ajánlószelvények gyűjtése!

On: 2010 Febr. 10, Szerda 04:14 CET 
Tisztelt erzsébetvárosi Választópolgár!

Megkezdődött az Ajánlószelvények gyűjtése Erzsébetváros 9. számú választókerületében.

Hogyan tudja számomra Ajánlószelvényét átadni?
1. Aktivistáink, megbízólevelüket felmutatva, felkeresik Önt lakásán. Én magam is „kopogtatni” fogok ebben az időszakban.
2. Eljuttatja az MSZP kerületi irodájába (1073 Bp., Erzsébet krt. 40-42.)
3. Telefonon felhívja az MSZP kerületi irodáját (342-7531) és a megbeszélt időben érte megyünk.

Őrizzük meg együtt Erzsébetváros eredményeit! 2002 óta önkormányzati választókörzetemet, most az Ön bizalmából a kerület egészét kívánom szolgálni. Partnerként, együtt dolgozzunk tovább Erzsébetvárosért!

1. Közös célunk a még tisztább és biztonságosabb Erzsébetváros!
2. Szorítsuk ki a bűnözést lakóházainkból is!
3. Kapjanak kiemelt figyelmet a gyermeküket egyedül nevelő szülők! Legyen 2011 az Ő évük Erzsébetvárosban és Magyarországon!
4. Adjunk még biztosabb törvényi alapokat és biztonságot társasházainknak!
5. A nyugdíjas korosztály már letette a „garast” az asztalra! A gondoskodás az idősekről legyen továbbra is kiemelt feladat!
6. Legyen Erzsébetváros pezsgő, élő multikulturális kerület!
7. Támogassuk az Erzsébetvárosban történelmi múlttal rendelkező mesterszakmák, cégek megmaradását, újak megtelepedését!
8. Egészségmegőrző programokkal az egészségesebb Erzsébetvárosért!

Szavazzon a nyugodt, kiszámítható, biztonságos folytatásra!

Dr. Kispál Tibor
országgyűlési képviselőjelölt-jelölt
Nyomtatás

Egy vélemény

On: 2010 Febr. 09, Kedd 14:14 CET 
Az alábbi levelet kaptam Móré Csaba József nyugdíjas kerületi állampolgártól, aki korábban 3 cikluson keresztül volt kerületünk önkormányzati képviselője, nem szocialista színekben...
Részletek a beszélgetésből.

Ez a szórólap bizonyítéka annak a gyűlöletkampánynak, annak a félrevezető kampánynak, amit ezúttal is választott a FIDESZ…

…ezekkel a hamis tényekkel gyakorlatilag azt is üzenik az ország számára, hogy mindaz a 2.336.705 érvényes szavazatot leadó választó állampolgár 2006-ban, akik az MSZP választási listáját támogatta - és ezzel azt is, hogy Gyurcsány Ferenc kormányt alakítson, - tehát ők együttesen tették tönkre az országot… …ezzel arcul csapták azokat az embereket is, akik az MSZP politikájával egyetértenek.

… az erzsébetvárosi képviselő-testületben a szórólappal ellentétesen azt viszont megszavaztam, hogy Erzsébetvárosban a nyugdíjasok kapjanak egy Ezüstévek kártyát, amivel 5 és 20 % között olcsóbban vásárolhassanak…

…szeretném felhívni az erzsébetvárosi politikai pártok, képviselőjelöltek és képviselőik figyelmét arra, hogy tartózkodjanak a nemtelen eszközöktől...

Nézze meg az MTV1 Ma reggel című műsorában elhangzott beszélgetést Bethlen Jánossal:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/02/09/10/Megtevesztes_hogy_Gyurcsannyal_szavazott.aspx(external link)

Nyomtatás

Két MSZP-és képviselőjelöltet is rágalmaz a FIDESZ

On: 2010 Febr. 07, Vasárnap 04:14 CET 
Jeszenszki András és Dr. Kispál Tibor, a személyét érintő, szórólapokon terjesztett hamis állítás ügyében vasárnap Budai Bernadettel, a párt szóvivőjével közösen tartottak sajtótájékoztatót Budapesten.
A szóvivő közlése szerint a szórólapokon az jelent meg, hogy az képviselőjelöltek együtt szavaztak Gyurcsány Ferenccel, pedig a jelöltek akkor nem is voltak országgyűlési képviselők. Budai Bernadett úgy látja, hogy a Fidesz "hazug, rágalomkampánya" olyan hangulatot gerjeszt, amelyben "a szocialista politikusok éles lőszert, fehér port kaphatnak". A feljelentéseken túl a párt az Országos Választási Bizottságot (OVB) is megkeresi az eset miatt - tette hozzá. (Forrás: Népszava online)

A sajtótájékoztatón dr. Kispál Tibor elmondta:

Hazugságkampány Erzsébetvárosban!

On: 2010 Febr. 05, Péntek 04:14 CET 
Erzsébetváros egy választópolgára tudomásomra hozta, hogy a 9. számú országgyűlési választókerületben ismeretlenek aláírás nélküli plakátokat és szórólapokat terjesztettek. Ezeken a FIDESZ emblémájával és képviselőjelöltjének fényképével olyan állítások jelentek meg, amelytől a legnagyobb ellenzéki párt képviselője elhatárolódott.

Elítélek minden olyan nemtelen eszközt, ami hamis plakátokkal, szórólapokkal megtévesztő információkkal veszélyeztetik a választás tisztaságát.

A Magyar Szocialista Párt ilyen eszközökkel nem élt és nem fog élni a jövőben sem.

Felszólítom a választókerület valamennyi politikai pártját, azok képviselőit, képviselőjelöltjeit, hogy tartózkodjanak a gyűlöletkampány efféle megnyilvánulásaitól!

Dr. Kispál Tibor
MSZP országgyűlési képviselőjelölt-jelölt

Hallgassa meg az Klubrádió Megbeszéljük... című műsorában elhangzott beszélgetést Bolgár Györggyel:
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20100205-162916.mp3(external link)

Nyomtatás

Hamarosan elindul az Ajánlószelvények gyűjtése

On: 2010 Febr. 04, Csütörtök 04:14 CET 
Tisztelt erzsébetvárosi Választópolgár!

Dr. Kispál Tibor vagyok, 50 éves egyetemi docens, az Ön országgyűlési képviselőjelölte. Személyesen vagy látásból már ismerhetjük egymást, hiszen számtalan alkalommal találkozhattunk helyi rendezvényeken, a kerületi ügyeink intézésekor, az Erzsébetvárosiak Klubjában vagy az utcán. 1998 óta dolgozom Erzsébetvárosért, 2002 óta a 6. számú önkormányzati választókörzet egyéni önkormányzati képviselője vagyok. Jól ismerem a 128 éves kerület gazdag történelmi, sokszínű kulturális és vallási értékeit, adottságait és a helyi problémákat. Ez idő alatt megtanultam Önöktől és Filló Pál országgyűlési képviselő barátomtól azt is, hogyan lehet és kell az ország házában az Ön országgyűlési képviselőjeként képviselni az itt élőket.

Őrizzük meg együtt Erzsébetváros eredményeit!
2002 óta önkormányzati választókörzetemet, most az Ön bizalmából a kerület egészét kívánom szolgálni.
Kérem, hogy ajánlószelvényével Ön is támogasson!
Partnerként, együtt dolgozzunk tovább Erzsébetvárosért!

1. Közös célunk a még tisztább és biztonságosabb Erzsébetváros!
2. Szorítsuk ki a bűnözést lakóházainkból is!
3. Kapjanak kiemelt figyelmet a gyermeküket egyedül nevelő szülők! Legyen 2011 az Ő évük Erzsébetvárosban és Magyarországon!
4. Adjunk még biztosabb törvényi alapokat és biztonságot társasházainknak!
5. A nyugdíjas korosztály már letette a „garast” az asztalra! A gondoskodás az idősekről legyen továbbra is kiemelt feladat!
6. Legyen Erzsébetváros pezsgő, élő multikulturális kerület!
7. Támogassuk az Erzsébetvárosban történelmi múlttal rendelkező mesterszakmák, cégek megmaradását, újak megtelepedését!
8. Egészségmegelőző programokkal az egészségesebb Erzsébetvárosért!

Szavazzon a nyugodt, kiszámítható, biztonságos folytatásra!

Hogyan tudja számomra ajánlószelvényét átadni?
1. Aktivistáink, megbízólevelüket felmutatva, felkeresik Önt lakásán. Én magam is „kopogtatni” fogok ebben az időszakban.
2. Eljuttatja az MSZP kerületi irodájába (1073 Bp., Erzsébet krt. 40-42.)
3. Telefonon felhívja az MSZP kerületi irodáját (342-7531) és a megbeszélt időben érte megyünk.

Kérem, hogy ajánlószelvényével Ön is támogasson!

Dr. Kispál Tibor
országgyűlési képviselőjelölt-jelölt
Nyomtatás

Kultúra "motorja": az értelmiség

On: 2010 Febr. 03, Szerda 04:14 CET 
Február 3-án a Kazinczy utcai Carmel Étterem adott otthont egy érdekes, pezsgő hangulatú beszélgetésnek, amelyen egy kerületi értelmiségi civilekből álló csoport az önkormányzat vezetőivel beszélgetett a Kazinczy utcában megvalósuló Kultúra Utcája projektről.
A kerületi lakókból, vállalkozókból, művészekből, közgazdászokból, építészekből álló civil csoport azzal az elhatározással jött létre, hogy aktív szerepet vállaljon Erzsébetváros, és azon belül is Belső-Erzsébetváros fejlődésében, élhetőbbé, szerethetőbbé tételében.
Mint arról már korábban beszámoltunk, Önkormányzatunk közel 800 millió forintos pályázati támogatást nyert el a Kazinczy utca egy szakaszán kialakítandó Kultúra Utcája elnevezésű projektre.
A közel háromórás megbeszélésen számos kérdés és konstruktív ötlet merült fel. A résztvevő felek úgy tervezik, hogy találkozóikat rendszeressé teszik, és a kerületet érintő egyéb területeken is megosztják egymással gondolataikat.

(A találkozón az önkormányzat részéről részt vett: Gergely József, Dr. Kispál Tibor, Dr. Szabó Zoltán parlamenti képviselő, Solymári Gabriella és Ripp Ágnes)

Nyomtatás

Diplomáciai csalétkek

On: 2010 Febr. 02, Kedd 04:14 CET 
Bokor Balázs, Los Angeles főkonzuljának újra megindult a tolla. Második könyvének bemutatójára ma került sor a Közlöny Könyvesházban itt Erzsébetvárosban. A Diplomáciai csalétkek címmel megjelent mű az olvasó számára - a szerző sajátos humorával fűszerezve - megidézi a diplomáciában eltöltött 30 éve egy-egy pillanatfelvételét. A könyvbemutatón Bokor Balázzsal Matisa Carlo mesterszakács beszélgetett.

Köszönet a fagyban dolgozóknak

On: 2010 Febr. 01, Hétfő 04:14 CET 
Az esti híradások a televíziós csatornákon 2010. február 1-én azzal kezdődtek, hogy már egyetlen település sincs, amely még mindig elzárva lenne a hétvégén nagy mennyiségben leesett hó miatt.

Illesse köszönet mindazokat, akik az elmúlt 24 órában az országra telepedett nagy hideg ellenére az éjszaka folyamán megtisztították az utakat! Róluk ritkábban szólnak híradások. Az elzárt településeken élő sok-ezer ember kapta vissza a kapcsolatot a tegnap még nagyon messzinek tűnt külvilág felé.

Köszönjük!
Nyomtatás

Magyarázkodjon a FIDESZ! Ez a véleményem!

On: 2010 Jan. 28, Csütörtök 04:14 CET 
A Magyar Köztársaság Elnöke éppen, hogy bejelentette a parlamenti választás első és második fordulójának időpontját, a FIDESZ már javában folytatja gyűlölet kampányát. Mondhatjuk úgy is: vicces, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, pártszövetség szóvivője, pártigazgatója, képviselőjelöltjei a szocialisták várható gyűlöletkampányáról beszélnek, és eközben az utcákon láthatók a FIDESZ óriásplakátok, és a levelesládákban megtalálhatók a szóróanyagok, amelyek tartalma finoman szólva is sárdobálás, gyűlöletkeltés és a választók tudatos félrevezetése. Miközben arról beszélnek, hogy a Szocialisták mire készülnek, ők már ezt teszik!

Választásokra készülődve

On: 2010 Jan. 28, Csütörtök 04:14 CET 
Beszélgetés Dr. Kispál Tiborral, az MSZP országgyűlési képviselőjével az Erzsébetvárosi Televízióban.

Nézze meg az ETV műsorát:
http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=49825#MIDDLE(external link)
Nyomtatás
Az erzsébetvárosi Lakossági Piros pontban 2010. január 22-én a nagy számban megjelent érdeklődők előtt bemutatkoztak a kerületi Szocialisták országgyűlési képviselő jelöltjei, Dr. Szabó Zoltán, aki a 10. országgyűlési választókörzetben és Dr. Kispál Tibor, aki a 9. országgyűlési választókörzetben méreti meg magát az áprilisi választásokon.

Beszélgetés Erzsébetváros szocialista politikusaival

On: 2010 Jan. 20, Szerda 04:14 CET 
Beszélgetés Erzsébetváros szocialista politikusaival, Ripp Ágnessel az MSZP Erzsébetvárosi szervezete elnökhelyettesével, Dr. Kispál Tibor és Dr. Szabó Zoltán országgyűlési képviselő jelöltekkel és Bán Imre frakcióvezetővel.

Ünnepség a Dohány utcai Zsinagógában

On: 2010 Jan. 18, Hétfő 04:14 CET 
2010. január 18. (hétfőn) részt vettem a Budapesti Zsidó Hitközség emlékező istentiszteletén a Dohány utcai Zsinagógában, melyet a budapesti gettó felszabadításának 65. évfordulója alkalmából rendeztek. Az istentiszteleten beszédet mondott Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi.
Sokan voltunk ott, emlékezni és tanulni.
Image Image
A beszélgetésen Gergely József alpolgármester, Dr. Kispál Tibor a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke, Solymári Gabriella a Szociális és egészségügyi Bizottság elnöke, Bán Imre a Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, Fedrid Gábor a Gazdasági Bizottság elnöke és Csontos József a Pénzügyi Bizottság elnöke mondták el gondolataikat: Merre tart Erzsébetváros, mi történt az elmúlt években a kerületben?

Nézze meg az Erzsébetvárosi Televízió adását:
http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=49450#MIDDLE(external link)
Nyomtatás

Csengery u. 22. bontáskor és beépítés előtt

On: 2009 Dec. 28, Hétfő 04:14 CET 
Építés előtt 2009. december 28.
Image Image

Bontáskor 2008. november 20.
Image Image
Nyomtatás

Építkezés a Vörösmarty u. 14.-ben

On: 2009 Dec. 28, Hétfő 04:14 CET 
2009.12.28.
Image Image

2008.11.20.
Image
Nyomtatás

Felújítás ráépítéssel a Vörösmarty u. 16.-ban

On: 2009 Dec. 28, Hétfő 04:14 CET 
2009.12.28.
Image

2008.11.20.
Image Image Image
Nyomtatás
"Gondolatok köve" köztéri kompozíciót adtak át Erzsébetvárosban

Szenes Hanna emlékére

Átadták a "Gondolatok köve" elnevezésű köztéri kompozíciót hétfőn délután Erzsébetvárosban. Az alkotás Szenes Hannának, a holokauszt alatt mártírhalált halt költőnek állít emléket a róla elnevezett parkban. A kompozíciót Herczog László szociális és munkaügyi miniszter és Dr.Kispál Tibor, erzsébetvárosi önkormányzati képviselő leplezte le.

Dr.Kispál Tibor elmondta - Szenes Hanna 1921 és 1944 között élt, egyike volt azoknak, akiket a második világháborúban Palesztinában az angol hadsereg kötelékében kiképeztek. 1944-ben Jugoszláviában ejtőernyősként bevetették, hogy onnan társaival átmenjen Magyarországra és igyekezzen megakadályozni a holokauszt borzalmait. A határon azonban elfogták, megkínozták, golyó általi halálra ítélték és kivégezték. Izraelben nemzeti hősként tisztelik, számos utcát neveztek el róla, naplóját, verseit kiadták.
Erzsébetvárosban civil kezdeményezésre készült el az első Gondolatok köve Szenes Hanna tiszteletére, ami üzen az erre járó turistáknak és az itt lakóknak - közölte Dr. Kispál Tibor, VII. kerületi képviselő.

Az alkalom kapcsán a képviselő a nemrégiben Magyarországon járt Nobel-békedíjas írót, Elie Wieselt idézte, aki egy itteni rendezvényen azt mondta: "soha nem volt ilyen jó a kapcsolat zsidók és keresztények között, mint napjainkban." Ennek alátámasztására a képviselő meghívta a rendezvényükön megjelenteket, hogy közvetlenül az avatás után vegyenek részt a szintén a Szenes Hanna parkban tartandó hagyományos lakóközösségi karácsonyi ünnepségükön.

Erzsébetváros Önkormányzatának képviselő-testülete a képviselő előterjesztését elfogadva arról döntött, hogy kőtömb térkompozíciókat állít fel híres emberekről elnevezett közterületeire. Ilyen alkotásokat helyeznek majd el a későbbiekben a Carl Lutz parkban, az Almássy téren, a Bethlen Gábor téren, a Herzl Tivadar téren, a Tom Lantos emlékparkban, a Garay téren, a Hevesi Sándor téren, a Kéthly Anna téren, a Klauzál téren és a Madách téren.

Lakóközösségi Karácsony a Szenes Hanna parkban

On: 2009 Dec. 21, Hétfő 04:14 CET 
A tél legnagyobb ünnepe a világ minden táján a karácsony. A szó a világ számos országában az ott beszélt nyelven saját nevet kapott, amely hűen tükrözi, hogy a szót használó népek milyen jelentőséget tulajdonítanak az ünnepnek. A karácsony manapság már az egész világon szinte ugyanazt jelenti: az emberek békében, szeretetben ünneplik a kis Jézus születését.

Ripp Ágnes és Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselők 2007-ben hívták meg először választókörzetük lakóit a Szenes Hanna parkba, hogy egy élő fenyőfát ültessenek, közösen feldíszítsék, és együtt ünnepeljenek. A nagy számban megjelentek díszeket, szaloncukrot és gyertyákat hoztak, és dacolva a téli hideggel énekelték együtt a karácsonyi dalokat a Dob utcai Iskola énekkarával. A mára hagyománnyá vált közösségformáló karácsonyozás idén sem marad el.
A képviselők szeretettel várnak mindenkit 2009. december 21-én (hétfőn) délután 5 órára a Szenes Hanna parkba. Ezen a délutánon sem marad el a közös éneklés a Dobsuli növendékeivel és a fenyőfa-díszítés. És mint ahogyan az 2007 óta történik, az itt élők békében és szeretetben szeretnének ünnepelni.
Nyomtatás
Ádler György független, Fedrid Gábor mszp és Dr. Kispál Tibor mszp önkormányzati képviselők közös módosító indítványt adtak be az Erzsébetvárosi parkolási rendelettel kapcsolatos előterjesztéshez.
Dr. Kispál Tibor tájékoztattást adott a Fővárosi parkolási rendelettel kapcsolatban hozott Alkotmánybírósági döntéséről és javaslatot tett az átmeneti időszak alatti helyi jogszabályrendezésre.
A Képviselőtestület által elfogadott módosítás lehetővé teszi, hogy a kerületben a korábbi parkolási kerületi rendeletben foglaltak szerint járjon el az Önkormányzat.
A módosítás értelmében - többek között - felfüggesztették a lakosság számára kedvezőtlen két parkolási zóna alkalmazását, valamint több autóra is kiváltható legyen a kedvezményes parkolási engedély.

Mikulásbuli 2009.

On: 2009 Dec. 06, Vasárnap 04:14 CET 
Az MSZP Erzsébetvárosi Szervezete 2009. december 6-án, a Mikulás és barátai részvételével Mikulás-bulit rendezett a kerület csöpségeinek. A műsort követően egy gyermek sem ment haza ajándék nélkül.

Image Image
Image Image
Nyomtatás
A Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskolában 2009. november 12-én átadták a Sisi Művészeti Tantermet. Erzsébet, magyar királyné végakaratában úgy rendelkezett, hogy a Das Poetische Tagebuch címmel írt naplója után keletkezett jövedelmet politikai üldözöttek és nehézsorsú emberek megsegítésére fordítsák. A támogatást Habsburg György a Magyar Vöröskereszt elnöke, az Osztrák Akadémiai Kiadó és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság budapesti regionális képviseletének javaslatára kapta meg az Iskola. A Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskolában 2009. november 12-én átadták a Sisi Művészeti Tantermet. Erzsébet, magyar királyné végakaratában úgy rendelkezett, hogy a Das Poetische Tagebuch címmel írt naplója után keletkezett jövedelmet politikai üldözöttek és nehézsorsú emberek megsegítésére fordítsák. A támogatást Habsburg György a Magyar Vöröskereszt elnöke, az Osztrák Akadémiai Kiadó és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság budapesti regionális képviseletének javaslatára kapta meg az Iskola. A Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskolában 2009. november 12-én átadták a Sisi Művészeti Tantermet. Erzsébet, magyar királyné végakaratában úgy rendelkezett, hogy a Das Poetische Tagebuch címmel írt naplója után keletkezett jövedelmet politikai üldözöttek és nehézsorsú emberek megsegítésére fordítsák. A támogatást Habsburg György a Magyar Vöröskereszt elnöke, az Osztrák Akadémiai Kiadó és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság budapesti regionális képviseletének javaslatára kapta meg az Iskola. A Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskolában 2009. november 12-én átadták a Sisi Művészeti Tantermet. Erzsébet, magyar királyné végakaratában úgy rendelkezett, hogy a Das Poetische Tagebuch címmel írt naplója után keletkezett jövedelmet politikai üldözöttek és nehézsorsú emberek megsegítésére fordítsák. A támogatást Habsburg György a Magyar Vöröskereszt elnöke, az Osztrák Akadémiai Kiadó és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság budapesti regionális képviseletének javaslatára kapta meg az Iskola.

A Sissi terem átadása a Dobsuliban 2009.

On: 2009 Nov. 12, Csütörtök 04:14 CET 
Szomorú hír - 2009. 10.16.
Előzetes szakmai vélemények szerint: Feltehetőleg szénmonoxid mérgezés miatt vesztette életét egy idős házaspár mindkét tagja a VII. kerületi Vörösmarty utca 14. egyik lakásban. A mentőket és a tűzoltókat pénteken késő délelőtt riasztották , ahol az egyik társasházban a szomszédok gázszagot éreztek egy harmadik emeleti lakásból. Miután a tűzoltók bejutottak a lakásba, kihozták az ott lévő két ájult embert, egy idős házaspár két tagját, ám az életüket már nem sikerült megmenteni, mindketten a helyszínen elhunytak. A halál oka az elsődleges megállapítások szerint szénmonoxid mérgezés volt.
A Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskola EU vetélkedőt nyertes diákjai jártak háromnapos látogatáson Brüsszelben. Ez az Iskola életében a harmadik alkalom volt, hogy az első helyezettek megismerhették Európa "Fővárosát", betekinthettek az Európai Parlament működésébe személyes tapasztalatokat gyűjtve. A dobsulis csapatot, akik rengeteg élménnyel érkeztek haza Dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő látta vendégül.

Nézze meg az Erzsébetvárosi Televízió műsorát és a gyermekek élménybeszámolóját:
http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=48643#MIDDLE(external link)
Nyomtatás

Késelés a Dob utcai óvodában – TV2 Mokka 2009.

On: 2009 Nov. 06, Péntek 04:14 CET 
Dr. Kispál Tibor önkormányzati képviselő a TV2 Mokka adásában tájékoztatást adott a Dob utcai óvodában történ tragikus eseményről.
Többek között elmondta, hogy az aljas támadás nem az óvoda ellen irányult, hanem az egyik ott dolgozó dada ellen, annak élettársa követte el a bűncselekményt.
Az Önkormányzat Családsegítő Szolgálata és pszichológusuk azonnal a gyermekek és az óvónők segítségére siettek.
Az Önkormányzat Kerületőrsége megszigorította a gyermek intézmények őrzés-védelmét.
A gyerekek az óvodai dolgozók példaértékű helyzetfelismerésének, bátorságuknak és magas szintű szakmai tudásuknak köszönhetően egy pillanatig sem voltak veszélyben.
Az óvónők bátorságának köszönhetően, életük kockáztatásával a támadót megfékezték, így nagyobb tragédia nem történhetett.
Dr. Kispál Tibor a tévé nyilvánossága előtt megköszönte Patai Edit, Kövesdi Erzsébet és Kálmán Erzsébet helytállását. A területért felelős Devosa Gábor alpolgármesternél eljárva javasolta, hogy az óvónőket Erzsébetváros Önkormányzata részesítse kitüntetésben a november 19-i Képviselő Testületi ülésen.

Nézze meg a TV2 Mokka című adásának felvételét:
http://webcast.tv2.hu/mokka/index.php?m=video&video_id=406010(external link)

Olvassa el az Erzsébetváros újságban megjelent cikket:
http://3ddigitalispublikacio.hu/media/erzsebetvaros/0917/erzsebetvaros.php(external link)
Nyomtatás
Nyomtatás
Nyomtatás

Családi nap a Klauzál téren

On: 2009 Szept. 26, Szombat 04:14 CEST 
Nyomtatás

Sószoba a Csicsergő óvodában

On: 2009 Szept. 18, Péntek 21:14 CEST 
Nyomtatás

Lövöldetéri bölcsifestés

On: 2009 Szept. 11, Péntek 04:14 CEST 
Nyomtatás
Nyomtatás
Nyomtatás

2009. évi Dobsuli EU vetélkedő "miniknek"

On: 2009 Május 30, Szombat 04:14 CEST 
Nyomtatás
Nyomtatás

Van esélyed? Van esélyed! - Erzsébetváros Újság

On: 2009 Ápr. 29, Szerda 04:14 CEST 
Nyomtatás

EU rendezvény Erzsébetváros 2009. április

On: 2009 Ápr. 17, Péntek 04:14 CEST 
Nyomtatás
Nyomtatás

Eljött a pályázatok ideje - Erzsébetváros Újság

On: 2009 Márc. 20, Péntek 04:14 CET 
Nyomtatás

Nőnap 2009.

On: 2009 Márc. 08, Vasárnap 04:14 CET 
A VII. kerületi Lakossági Piros Pontban 2009. évi Nőnap alkalmából rendezett ünnepség.
Az ünnepi program műsorvezetőjeként kívánok minden asszonynak, lánynak: Boldog Nőnapot, az év mind a 365 napjára!


Nyomtatás
Nyomtatás

Karácsony 2008. a Szenes Hanna parkban

On: 2008 Dec. 19, Péntek 04:14 CET 
Nyomtatás

Mikulás családnál

On: 2008 Dec. 06, Szombat 04:14 CET 
Nyomtatás

Teljes útfelújítás a Rózsa utcában

On: 2008 Nov. 20, Csütörtök 04:14 CET 
Nyomtatás

Király színház emléktábla, Király u. 71.

On: 2008 Nov. 11, Kedd 04:14 CET 
Nyomtatás
Nyomtatás
Nyomtatás

Előtérben az esélyegyenlőség - Erzsébetváros Újság

On: 2008 Okt. 30, Csütörtök 04:14 CET 
Nyomtatás

Vladimir Špidla EU biztos látogatása a Dobsuliban

On: 2008 Okt. 17, Péntek 18:14 CEST 
Nyomtatás

Focilabda puskásaláírás

On: 2008 Okt. 14, Kedd 04:14 CEST 
Nyomtatás
Nyomtatás

Szenes Hanna park felújítás

On: 2008 Szept. 20, Szombat 04:14 CEST 
Nyomtatás
Május 9-én az Európa Napon adták át a megújult uniós tantermet és közösségi udvart a Dob utcai Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános és Vendéglátó Szakiskolában. Dr. Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, Pellion Ágnes, az Ernst&Young cég marketing és kommunikációs igazgatója, Hunvald György Erzsébetváros polgármestere és Dr. Kispál Tibor a választókörzet önkormányzati képviselője adta át a közös támogatásból felújított új közösségi tereket a diákok számára.


2008. évi EU vetélkedő a Dobsuliban

On: 2008 Május 09, Péntek 04:14 CEST 
Nyomtatás

EU Udvaravatás a Dobsuliban 2008.

On: 2008 Május 09, Péntek 04:14 CEST 
Udvaravatás 2008.
Image Image Image Image
Image Image Image

Ilyen volt az udvar:
Image Image Image Image
Nyomtatás
Nyomtatás

Állami kitüntetések - Erzsébetváros Újság

On: 2008 Márc. 31, Hétfő 04:14 CEST 
Nyomtatás

Pergő Dob - Szegfű

On: 2008 Márc. 15, Szombat 04:14 CET 
Nyomtatás

2007. évi EU-bál a Dobsuliért

On: 2007 Dec. 20, Csütörtök 04:14 CET 
Nyomtatás

Kemény Henrik díszpolgárrá avatása

On: 2007 Nov. 16, Péntek 04:14 CET 
Nyomtatás

2007. évi EU VET nyertesek Brüsszelben

On: 2007 Okt. 16, Kedd 04:14 CEST 
Nyomtatás

Európai Unióra Erzsébetvárosban - internetes portál

On: 2007 Okt. 09, Kedd 11:43 CEST 
Nyomtatás

A választmánnyal Brüsselben

On: 2007 Okt. 05, Péntek 04:14 CEST 
Nyomtatás

„Ajándékos” tanévzáró a Dob suliban - Erzsébetváros Újság

On: 2007 Júl. 12, Csütörtök 04:14 CEST 
Nyomtatás

2007. évi EU vetélkedő a Dobsuliban

On: 2007 Május 18, Péntek 04:14 CEST 
Nyomtatás

Európa bál a Dobsuliért - internetes portál

On: 2007 Május 13, Vasárnap 04:14 CEST 
Nyomtatás

Európa bál a Dob suliért - Erzsébetváros Újság

On: 2007 Május 10, Csütörtök 04:14 CEST 
Nyomtatás
Nyomtatás
Nyomtatás

Látogatás a Dobsuliban Gurmai Zitával

On: 2007 Jan. 25, Csütörtök 04:14 CET 
Nyomtatás

Befejeződött a homlokzatfelújítás a Csengery u. 9.-ben

On: 2006 Dec. 14, Csütörtök 04:14 CET 
Nyomtatás

Jutalomüdülés Bulgáriában - Erzsébetváros Újság

On: 2006 Okt. 19, Csütörtök 04:14 CEST 
Nyomtatás

A képviselői mandátum átvétele

On: 2006 Okt. 16, Hétfő 21:14 CEST 
Nyomtatás

A képviselői mandátum átvétele

On: 2006 Okt. 16, Hétfő 04:14 CEST 
Nyomtatás

100 éves a Dobsuli

On: 2006 Okt. 15, Vasárnap 04:14 CEST 
Nyomtatás
Nyomtatás

Jutalomút a Dobsulinak Sveti Vlasz, Bulgáriába

On: 2006 Jún 08, Csütörtök 04:14 CEST 
Nyomtatás

A Madách Gimnázium 125 éves

On: 2006 Május 14, Vasárnap 04:14 CEST 
Nyomtatás

Karácsony az Idősek klubjában

On: 2005 Dec. 21, Szerda 04:14 CET 
Nyomtatás

Környezettudatos nevelés - Erzsébetváros Újság

On: 2005 Nov. 25, Péntek 04:14 CET 
Nyomtatás

"Európa Mi vagyunk!" - Konferencia 2005.11.12.

On: 2005 Nov. 12, Szombat 04:14 CET 
A Magyar Szocialista Párt Országos Európai Integrációs Tagozata 2005. november 12-én (szombaton) „Európa Mi vagyunk !” címmel konferenciát szervezett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete székházában.

A konferencia beszámolója letölthető itt: europamivagyunk_konf_2005.pdf
Nyomtatás

Erzsébetbál 2005.

On: 2005 Nov. 11, Péntek 04:14 CET 
Nyomtatás

EU Erzsébetváros Brüsszel 2005. október

On: 2005 Okt. 17, Hétfő 04:14 CEST 
Nyomtatás

Erzsébetvárosi majális 2005. szeptember

On: 2005 Szept. 26, Hétfő 04:14 CEST 
Nyomtatás

„Kutyát bevinni TILOS!” - Erzsébetváros Újság

On: 2005 Aug. 12, Péntek 04:14 CEST 
Nyomtatás
Nyomtatás

Dob u. 72. homlokzatfelújítás

On: 2005 Júl. 07, Csütörtök 04:14 CEST 
Nyomtatás

Építkezés a Jósika u. 22.-ben

On: 2005 Júl. 07, Csütörtök 04:14 CEST 
Nyomtatás

EU Erzsébetváros Brüsszel 2005. június

On: 2005 Jún 22, Szerda 04:14 CEST 
Nyomtatás

Erzsébetváros építkezik - Erzsébetváros Újság

On: 2005 Jún 13, Hétfő 04:14 CEST 
Nyomtatás
Nyomtatás

Az EU környezetvédelmi politikája - Erzsébetváros Újság

On: 2005 Május 27, Péntek 04:14 CEST 
Nyomtatás
Nyomtatás

Jósika u. 15. homlokzatfelújítás

On: 2005 Márc. 29, Kedd 04:14 CEST 
Nyomtatás
Nyomtatás
Nyomtatás

Burgonya és hagyma a rászorulóknak

On: 2005 Jan. 12, Szerda 04:14 CET 
Nyomtatás
Nyomtatás

„Adj esélyt magadnak” - Erzsébetváros Újság

On: 2005 Jan. 01, Szombat 23:15 CET 
Nyomtatás

„Szörfölő” nyugdíjasok - Erzsébetváros Újság

On: 2005 Jan. 01, Szombat 22:15 CET 
Nyomtatás
Nyomtatás
Nyomtatás
Nyomtatás

Fórum Almássy tér

On: 2005 Jan. 01, Szombat 04:14 CET 
Nyomtatás

Körzettakarítás a lakóssággal - Erzsébetváros Újság

On: 2005 Jan. 01, Szombat 04:14 CET 
Nyomtatás

Lakossági fórum Jósika 22. 2004

On: 2005 Jan. 01, Szombat 01:14 CET 
Nyomtatás
Nyomtatás
Nyomtatás
Nyomtatás