[Baloldali menü +/-]
[Jobboldali menü +/-]

Legyen Erzsébetváros multikulturális központ!

  • Kevés olyan hely van ma Magyarországon, ahol olyan vallási, etnikai, kulturális sokszínűség van jelen, mint itt, Erzsébetvárosban.
  • Kiemelt figyelmet fordítunk a kerületben található egyházi közösségek támogatására.
  • A wesselényi utcai Civil Ház ad otthont a kerületben működő civil szervezeteknek.

Kevés olyan hely van ma Magyarországon, ahol olyan vallási, etnikai, kulturális sokszínűség van jelen, mint itt, Erzsébetvárosban. Feladatunk és kötelességünk ápolni, fejleszteni, segíteni, támogatni mindazt az értéket, amelyet ez a sokszínű közösség teremt.
Kiemelt figyelmet fordítunk a kerületben található egyházi közösségek támogatására. A Dohány utcában található a világ második legnagyobb zsinagógája, amelynek rendezvényeit, az évente megrendezésre kerülő Zsidó Nyári Fesztivált rendszeresen támogatjuk, és a segítségünkkel tudott tovább működni a Wesselényi utcában található ortodox alapítványi gimnázium is.
Civil kezdeményezésre javaslatomra Erzsébetváros diákjai egy különleges történelem óra keretében ismerkedhetnek meg a kerület történelmi egyházainak történelmi, kulturális és építészeti értékeivel. A kezdeményezést a kerületi egyházvezetők nagyörömmel támogatták. Elsőként a Dobsuli diákjai látogattak el a Rózsák terei Szent Erzsébet templomba (a látogatás képei).
A Rózsák terén található gyönyörű templom az önkormányzat segítségével került felújításra, körbekerítéséről szintén mi gondoskodtunk, így a templomkert valóban meghitt hellyé vált.
A fasori Evangélikus Templom oldalában kialakítottuk a Reformáció Parkot, amely ma már a környékbeli családok kedvenc pihenőhelye.
Büszke vagyunk arra, hogy kerületi ünnepeink állandó résztvevői a különböző vallási közösségek, és ideológiáktól, pártállástól, etnikai hovatartozástól függetlenül tudunk és szeretünk együtt ünnepelni.
Az elmúlt években számos szobrot és emléktáblát avattunk, amelyek méltóak ünnepeinkhez, illetve emléket állítanak az egykoron kerületünkben élő, alkotó nagyjainknak.

Erzsébetváros nagy hangsúlyt fektet a civil mozgalmak, egyesületek, szerveződések támogatására is. Néhány éve a Wesselényi utcában létrehoztuk a Civil Házat, amely otthont ad a kerületben működő civil szervezeteknek. Munkájuk egy demokratikus államban elengedhetetlen, segítségük, tanácsaik létfontosságúak a kerület vezetői számára, és ezúton is szeretném megköszönni áldozatos munkájukat.

Nem véletlen az sem, hogy amikor helyszínt kerestek a Budapesti Esélyek Házának, a főváros választása Erzsébetvárosra esett. Ez a központ is a Civil Házban kapott helyet, hiszen itt egyetlen helyen megtalálható a legtöbb olyan érdekcsoport, amelyek védelmére, segítésére az Esély Ház hálózat létrejött.

Bár nem a 9. választókörzethez tartozik, de büszke vagyok arra is, hogy 2009-ben közel egymilliárd forintot nyertünk pályázaton a Kultúra Utcája elnevezésű projekt megvalósítására. A következő két évben megvalósításra kerülő mintaprogram keretében teljesen megújul a Kazinczy utca Dob és Wesselényi utca közötti szakasza, és kialakulhat egy régóta vágyott kulturális. A tervek szerint mindenki megtalálja majd itt az ízlésének és érdeklődésének megfelelő programokat.